|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAli G IndahouseCsillag Márton
A Csatorna túlpartján az utóbbi években a régi-új gengszterfilmek mellett megszületett egy új brit filmtípus, a „megélhetési” vígjáték (Alul semmi, Fűbenjáró bűn). Ezen kesernyés humorú, társadalmilag bebetonozott alkotások rendezői büszkén állnak ellen a sokszínű amerikai vígjáték csábításának – megteremtve a nemzeti szomorú-vígjátékot –, akadnak azonban olyan direktorok is, akik a hazai széllel szemben igyekeznek… Ali G, azaz Sacha Baron Cohen pályáját késő esti tévéműsorokban celebrált ötperces interjúkkal kezdte: komoly embereknek tett fel kétértelmű kérdéseket, és kapott – a közönség számára – egyértelműen obszcén válaszokat. Köldökig húzott bugyogójával és hímtagig tolt mackónadrágjával a hazai aranyláncos pszeudo-gengsztereket figurázta ki, csakhogy túlságosan gyorsan azonosult szerepével. Hamarosan saját műsort indított és – Woody Allen Zeligjéhez hasonlóan – „négerré változó zsidó” létére kénytelen volt fogadni a helyi neonácik halálos fenyegetéseit. Ali első nagyjátékfilmje alig több egy elvetélt maszturbálás emlékénél, főhősünk kötött sapkájában és esztéká-napszemüvegében olyan öntudatosan vonul végig a gyermeki fantáziával felfűzött jeleneteken, mint az óvódás, aki végre kimondhatta, hogy kuki. Korrupt politikusokat süllyeszt el, jóravaló kormányfőket támaszt fel és nemzetközi konfliktusokat old meg sok-sok marihuána segítségével – pedig nem az a kimondott gondolatakrobata, hiszen folyton kedvenc tornaszere, a szőrös rombusz jár a fejében. Ali filmjével komoly lépéseket tesz a politikai inkorrektség területén, becsületére válik ugyanakkor, hogy hanyagolja a testnedvek örökös megidézését, és hogy 88 perc alatt csak egyszer himbálja meg a fütykösét. Ezzel elfoglalja helyét a masszív hazai középmezőnyben: perverzebb, mint James Bond és közönségesebb, mint Robbie Williams.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1248 átlag: 5.48 |
|
|
|
|