|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz ezredes úrnak nincs, aki írjonTamás Amaryllis
Diszkrét, méltósággal hömpölygő kamaradrámát rendezett Arturo Ripstein. A Vérvörös őrült szerelmeseinek ellentétpárját, a karibi Philemon és Baucist megejtő finomsággal, csitult szenvedéllyel alakító Marisa Paredesre és Fernando Lujanra sokáig emlékezni fogunk. Ripstein, a márquezi mércével, olyan oldalról közelíti meg a valóságot, amitől az még a legvulgárisabb pillanatokban is poétikusnak tűnik. A fáma szerint – maga Márquez mesél erről A guajava illatában az őt faggató Plinio Apuleyo Mendozának (néhány héttel a Nobel-díj átvétele előtt) – a filmet ihlető kisregény Párizsban, rue Cujas-béli padlásszobájában, a Baljós óra írása közben született. „Alighogy belekezdtem, abba kellett hagynom: az egyik szereplő, az öreg ezredes, aki hiába várta polgárháborús veterán nyugdíját, kikövetelte a maga külön világát, egy könyvet”. A kolumbiai mester 1955-ben – az El Espector párizsi tudósítójaként – saját szorongásait írta ki: hőséhez hasonlóan ő sem tudta soha, mit fog másnap enni, örökösen várta a levelet, a pénzesutalványt, amely sohasem érkezett meg.
A film hőse, az Ezredes – karibi Don Quijote. Komoly, több évtizedet kiszolgált fehér vászonöltönyében, szalmakalapjában is elegáns, egyenestartású túlélő. Higgadt, derűs szerelem fűzi Lolához, spanyol származású feleségéhez, évtizedek óta kikezdhetetlenül. („Meghódítottam a hódítót” – mondja kedvesen az asszonynak, miközben megsimítja a hófehér hajkoronát.) Harci kakasát – Tadeo Blondie-t – a soha ki nem hunyó remény zálogát, különös ragaszkodással dédelgeti, tanítja, sőt taníttatja környékbeli kis suhancokkal, mintha tragikusan eltávozott fia szellemét őrizné. Ezúttal nem közhelyes, hanem hiteles magasztosság és emelkedettség lengi be a vásznat. A megalázottságban, a nyomorban, is vállalt tisztesség, szolidaritás, szeretet ritkán szolgál témául mostanában, ilyen erővel, ilyen természetességgel.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 710 átlag: 5.43 |
|
|
|
|