KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hannibal

Rossz doktor

Hungler Tímea

Ha kedves az életed, sohase vacsorázz együtt a pszichiátereddel.

 

Jó néhány azonosítatlan holttestet, grasszáló sorozatgyilkost tart nyilván azóta az FBI, hogy mindannyiunk kedvenc kannibáljáról, Hannibal Lecter doktorról utoljára hírt kaptunk.

A rossz doktor pályafutását Thomas Harris A vörös sárkány című bestsellerének karaktereként kezdte, az évek folyamán kultikus irodalmi figurává nőtte ki magát. A vásznon először Michael Mann Embervadász című filmjében a gonosz Fogtündér mestereként jelent meg, majd életrevalóságát bizonyítandó felküzdötte magát az első vonalba: A bárányok hallgatnak című könyvben és a belőle készült filmben már abszolút főszereplő, emblematikus figurájának megteremtésben az őt megformáló Anthony Hopkinsnak is komoly feladat jutott.

A „bárányok” karámnyi Oscarja után Hannibal-klubok alakultak, internetes fórumokon tárgyalta ki a nagyérdemű a doktor rémtetteit, kifinomult jellemét, és türelmetlenül várta a folytatást, a Hannibalt, melyet íróként ugyancsak Harris jegyzett. A könyv megjelenése és a készülődő forgatókönyv azonban nem aratott osztatlan sikert – a második részben a Szörnyeteg mellett a Szépség szerepét alakító Jodie Foster és a rendező, Jonathan Demme kifejezetten elégedetlen volt az eredménnyel, így a harmadik részben Clarice Starling FBI nyomozó kisasszony szerepében már Julianne Moore-t láthatjuk, a rendezés felelőségét pedig egy sokat próbált fejvadász, Ridley Scott vállalta magára.

És hogy miben más az új rész az előző kettőhöz képest?

Az Embervadász és a Bárányok hallgatnak nem csupán Hannibal Lecter figuráját tette halhatatlanná, de komoly szerepet játszott abban is, hogy egy filmes zsáner, a sorozatgyilkos-mozi befolyása megszilárduljon. Az új rész, bár főszereplője ugyancsak serial killer, mellőzi a műfaj klasszikusainak cselekménybonyolítását: sem rejtélyes körülmények között elhalálozott áldozatok, sem a rejtélyt kibogozó szuperzsaru és az ádáz gonosztevő szellemi párharca nem szerepel benne; a film inkább klasszikus akciómozi, horrorral dúsítva – emberevészet, kizsigerelés, és a nézőre már önmagában frászt hozó, a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Gary Oldman annak a Mason Vergernek a szerepében, aki Lecter doktor analizáló hajlamait egyedüliként élte túl.

Ridley Scott nem restell saját életművéből meríteni – a hatásosan fotózott templombelsők és piacterek, az izgalmas tömegjelenetek egyértelműen a Szárnyas fejvadász hatását mutatják, a filmes adaptáció azonban jelentősen módosít a Harris-regény befejezésén – míg ott kissé giccsbe hajló módon a Szörnyeteg nem csupán a gasztronómiai élvezetekbe vezetve be a Szépséget, elnyeri annak kezét, a filmbeli Clarice Starlingon diadalmaskodik az FBI-morál: egy percig sem feledi, hogy a legveszélyesebb bűnözők egyikét üldözi.

Vajon mivel képes levenni a lábáról az egyszerű földi halandót Hannibal Lecter, kérdezhetjük joggal, ha a darabolásokat, kibelezéseket, műgonddal végzett kannibalizmusát csupán kisebb jellembeli fogyatékosságaként tartjuk számon, melyek árnyékot sem vetnek érdemeire?

A doktor igazi stílusos, régimódi psycho, mellette utódja, Patrick Bateman átlagos kis pszichopatának tűnik, a felesleg bűvöletében élő yuppie-nak, aki mindent kipróbál, mert mindent kipróbálhat. Lecter azonban a libertinusok leszármazottja, rafináltan perverz tudásszomj hajtja – legyen szó kiváló borokról, gasztronómiai különlegességekről, festészetről vagy orvostudományról, mindenben a szuperlatívuszok híve; mester, akitől, mi tanítványok Clarice Starlinggal az élen „csak” tanulhatunk.

Miért is ne hívhatná ez az nietzsche-i Übermensch tetemre a Jóistent, dönthetne életről és halálról, ha már ízlésben, tapasztalatokban és tudásban ilyen magasan áll embertársai felett?

Ridley Scott azzal, hogy filmjében változtat a könyv befejezésen (nem árulom el a végkifejletet), úgy tűnik, nem csupán egy lehetséges folytatás esélyét csillantotta meg, de a történet kissé megborult erkölcsi egyensúlyát is igyekezett helyreállítani.

Más kérdés, hogy az Übermensch hatására a néző nem jutott-e régen túl jón és rosszon?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3379