|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaMegjegyzések egy tévékritikáhozCsontos János
Nehéz a dolgom: ebben a kultúrkörben nem elegáns tévékritikára reagálni. A kritikusnak mindig igaza van, még akkor is, ha elsősorban író, mint Spiró György. Márpedig egy író még az alkalmazott sajtóműfajokban is óhatatlanul a kifejezésmód határait tapogatja és feszegeti. Nyilván a Filmvilág szeptemberi számának Elvágólag című írásában is egyéni és újító szándékú akart lenni, s ez egy ily sokféle irodalmi terepen mozgó alkotótól nemcsak elfogadható, de el is várható. Csakhogy a kritika műfaja mégsem vegytiszta szépirodalom, amely szabadon elszakadhatna a „rögvalóságtól”: annyira legalább „non-fiction”-nek kell lennie, hogy a kiindulópontja sültrealista legyen.
Spirónak szíve joga azt gondolni és írni a Duna Televízió Sziget című sorozatának a magyar sztárvilágot feldolgozó darabjáról, amit csak akar: a kritikának a véleményszabadság az éltetője. Ám mindeközben felelősnek kell lennie az olvasó és a többi néző iránt. Nem valószínű, hogy a hivatkozott műsorújság, amely ismertette a produkció tartalmát (hiszen a kritikus ezt a hetekkel előbb leadott előzetest kérte számon egy aktuális, azon melegében elkészülő adáson), elhallgatta volna a rendező vagy a szerkesztő-műsorvezető személyét – de ha mégis, a mai világban egy leleményes kritikus ezt két kattintással megtudhatja az internetről. Spiró György vagy nem méltatta ennyire olvasóit, vagy ütközött volna a prekoncepciójával, amelynek lényege, hogy kritizáltjait még becsületes nevüktől is megfossza. Így viszont előállt az a sajátos helyzet, hogy egy nem túl eredeti poénfüzérért cserébe (hogy végig „szőkenőzheti” a riportert), adnia kellett a tudatlant, hogy nem is sejti: „a nagy hasú fecsegő” Réz András, aki ugyan Spiró szerint „semmiben nem tűnt ki”, ám akit filmes és színházi berkekben nem felismerni azért mégis kivételes bravúr. Szerencsére Bereményi Gézának azért meglett a neve – de valószínűleg csak azért, hogy Spiró elmondhassa volt évfolyamtársáról a Hídember ürügyén, hogy a szabadság közepén államosították – ellentétben a kritikussal, akit nyilván az állam közepén szabadságoltak: azért érzi úgy, hogy őket kettejüket utálják legtöbben „honunkban”. (De ha már írói asszociáció: Spiró elsiklott afölött, a Széchenyi-film rendezője miért épp egy Zrínyi utcára réved vissza szívesen a gyermekkorából…)
Nos, a magam részéről javítom a statisztikát: a maguk terepén, amikor legjobb formájukat hozzák, én mindkettőjüket szeretem. Én azt nem szeretem, hogyha a kritikus, akit elragad a szépírói hév, valótlant állít. Nem írhatja azt, hogy „az érdemdús rendező (…) nevét nem közölték, minthogy a stáblista teljes egészében lemaradt” – hiszen ez valótlanság. Igaz, ha Sipos István nevét megemlíti hosszú írásában, néhány szakmabelinek talán felrémlett volna egy-egy sikerült film és forgatókönyv, ami a rendező nevéhez kötődik, s a végtelenül szellemes szőkenőzés sem jött volna össze – így viszont a kritika azt állítja a komoly, s megjelenésében, sőt kezdési időpontjaiban is páratlanul aggályos Duna Televízióról, hogy stáblista nélkül lövi fel műsorát a műholdra. (Bocsánatkérést telefonon is elfogadunk.) Ilyen körülmények között nekünk is siralmas a Filmvilágot olvasnunk – főleg, ha a remélt kritika helyett így, „elvágólag” fosztanak meg bennünket szívós munkával kiérdemelt hitelünktől.
Csontos János
kommunikációs irodavezető,
Duna Televízió
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2325 átlag: 5.46 |
|
|
|
|