Láttuk még

Senki bolondja

Tamás Amaryllis

A fészekmeleg történet rendezője Robert Benton, újságíróként, filmíróként kezdte (ő volt a forgatókönyvírója például a Bonnie és Clyde-nak). Az érzelmes film Thornton Wilder finoman megrajzolt karaktereit idézi (elsősorban a Paul Newman-i figura révén) A mi kis városunkból.

Donald Sullivan lassan érő, „halogató technikával” élő, peches ember. A fájdalmas konfliktusok, az összezilált kapcsolatok elől a magányba menekül, ezzel együtt elbűvölő egyéniség. Önsorsszorításának oka nem az önbizalomhiány, inkább a felismert szükségszerűség: legalább másoknak nem okozni további poklokat, ha már a mintacsaládfő szerepét nem számára találták ki. Némi szarkazmussal, öniróniával szemléli saját céltalannak tűnő tengődését, egy öreg hölgy albérlőjeként, örökös pereskedésben állván munkaadójával (az alkalmi munkákat kénye-kedve szerint osztogató, szélhámos Bruce Willisszel). Ezek a „meddő” és évődő kapcsolatok – szállásadónőjével vagy kártérítési perének évek óta ismert bírájával, meg egy amnéziában szenvedő szomszéd öregasszonnyal – Sullivan önmaga előtt is letagadott újfajta közeledései az emberekhez. Ennek a kis körnek ő a derűs és határozott középpontja.

Valamikor életre szóló sebeket ejtett a hozzá legközelebb állókon, de hiába hadakozott, azok sorsát az ő sorsába szőtte a lét dramaturgiája. Sullivan akkor nyeri meg a csatát, amikor ezeket a titkos, mély összefüggéseket hagyja egoizmusa fölé kerekedni. Lesz már, akinek ő az áldozatkész gyöngédség, a példa. Igaz, vénségére, – de ennek, úgy látszik, most jött el az ideje.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=349

Cikk értékelése:

szavazat: 2445 átlag: 5.42