|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégOly távol és közelHegyi Gyula
Ha komolyan vennénk, hátborzongatónak találnánk az Oly távol és közel alapötletét. A századelő Angliájában egy lázadó, excentrikus, az illendőnél intelligensebb fiatal lányt családja elmegyógyintézetbe zár, ahol hatvan esztendőn keresztül megszakítás nélkül elmebetegek és ápolók között él. Aztán az otthont felszámolják, a hölgy kiszabadul, az egyik unokaöccséhez kerül afféle „házi kezelésre”. Mit kezdhet az ember az ellopott életével, az értetlen környezete és „szerettei” által elrabolt hatvan évvel? Nem is tudom, melyik tragikusabb: ha az idős hölgy megérti, hogy mosolygó családtagjai és utóbb megkedvelt ápolói éppen csak az életét vették el tőle; vagy ha már fel sem fogja mindezt?
Peter Hall filmje elsősorban azért csalódást keltő, mert nemhogy az idős hölgy, de maga a sztori sem veszi igazán komolyan az ellopott életet, a hatvan évi bezártságot. Úgynevezett „kellemes poénok” követik egymást a filmben; gondoskodó, ám „macho” férj, koravén kisfiú, sznob rokoni társaságban el-pottyantott, polgárpukkasztó megjegyzések mulattatják a nézőt. Kivételt talán csak a Liliant befogadó unokaöcs felesége jelent, aki maga is meglehetősen excentrikus és eredeti fiatalasszony: ám szerencséjére olyan korba született, amikor a társadalom már jóval toleránsabb az önálló akarattal rendelkező nőkkel szemben. A két lázadó – a lázadásért rettenetesen megbűnhődött és az egyelőre félsikerrel lázadó – nő kettőse kétségkívül eredeti ötlet. De ennek drámai súlyát is megy-gyengíti a könnyű szellemességre törekvő poénok és az egészen hollywoodi stílusú, érzelmes befejezés.
Amilyen közel e film elején egy igazi, megrázó élmény ígérete, olyan távolivá válik a film végére.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1566 átlag: 5.33 |
|
|
|
|