Láttuk még

Ász

Gáti Péter

Jó néhány évvel ezelőtt – dalénekesi pályafutása csúcsán – a behízelgő hangú slágergyárost, Adriano Celentanót felfedezték maguknak a „fehér telefonos” olasz filmvígjátékok ötletemberei. Zenés és dallamok nélküli kivitelben bárgyú történetek garmadája született ezután Celentano komikusi tehetségére alapozva. Az énekesben kétségtelenül felfedezhető színészi kvalitások közül ezek a filmek azonban kizárólag azt a képességét kamatoztatták, hogy sajátos mimikájával és gesztusaival érzékletesen képes megeleveníteni a harsány derűt sugárzó, vitális olasz kisembert.

A nem túl eredeti történet komikumát az a váratlan ötlet szolgáltatja, hogy Celentano alakította hőse egyik pillanatról a másikra láthatatlanná válik. A póker iránti szenvedélye miatt az Ász gúnynévre hallgató figura ugyanis még újsütetű férjként sem tud ellenállni az ördög bibliájának. Gyönyörű feleségét rögtön a nászéjszakán magára hagyva, vad pókercsatában egy rakás pénzt nyer. Már majdnem haza is ér a hitvesét minden bizonnyal megvigasztaló jó hírrel, amikor bérgyilkos végez vele. Mások számára láthatatlan szellemként tér meg vágyakozó arájához, szellemesnek szánt, de módfelett erőltetett humorú bonyodalmak lavináját indítva el ezzel. A rövid időre földre szállt vígjátéki Orpheusz itt-tartózkodásának egyetlen célja az, hogy az asszonykának segítsen új társat találni. Castellano és Pipolo szellemekkel szellemeskedő poénjai épp oly „láthatatlanok” a néző számára, mint jobblétre szenderült Ászunk porhüvelye a halandóknak ebben a kínosan együgyű mesében.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 51. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5166

Cikk értékelése:

szavazat: 1075 átlag: 5.68