|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA kockázat áraArdai Zoltán
A filmes polit-krimi 1968 utáni európai virágzását – főként olasz és francia filmekről van szó – korántsem tekinthetjük egyszerűen művészeten-kívüli jelenségnek. Még akkor sem, ha e műfaj úttörői szinte valamennyien mutattak több-kevesebb hajlamot egyfajta sematizmusra (nevezetesen: társadalomkritikai didakticizmusra); a hajlam még nem maga a végzet. Bár egy ideig tartani lehetett attól, hogy a keleti védelmi rendszerben lehanyatló szocreál nyugaton folytatja majd művészet-pusztító útját, a filmművészet veszte aztán mégsem ez lett, ugyanakkor bebizonyosodott, hogy lehetséges didaxismentes polit-mozi is (Damiano Damiani Félek című 1977-es kalandfilmje például már föléemelkedik mindenfajta kommercialitásnak). A társadalombíráló kalandfilm egyik legfőbb francia specialistája Yves Boisset azonban mintha fordított utat járna be: nyolcvanas évekbeli munkáiban a korábbiaknál közvetlenebb, azaz nyersebb módon hangsúlyozza keserű véleményét (hazája amerikanizációjáról), miközben filmjeinek kivitelezése esztétikai és technikai tekintetben egyaránt mind felületesebbé vált. Ami A kockázat árában látható – többnyire halállal végződő – erőszakos jeleneteket illeti, oly mesterkéltek, hogy a legnaivabb nézőknek sem adnak módot döbbenetre. (Az ilyesfajta jeleneteket egyszerűen nem így kell megrendezni, de hisz tudta is ezt Boisset régen.) A filmbeli tévétársaság nyereségmegszállott vezérkarát, amely a jelzett brutális eseményekért elsősorban felelős, ötpercenként látjuk tanácskozni anélkül, hogy a cinikus népség valami egyebet is elárulna magáról, mint amit már az első pillanatban felfogtunk. Pedig a forgatókönyv Robert Sheckley-től vett alapötlete kitűnő, a magyar nézőnek egyébként már ismerős Az erőd című hazai filmből. (Gyilkolni vágyó, amúgy tisztes életű polgárok egy tévés műsorsorozat keretei közt lehetőséget kapnak büntetlen embervadászatokra: mindegyik leendő áldozat egymillió dollár túlélési díj reményében írásba adja, hogy esetleges haláláért csakis maga a felelős.) Boisset oly következetesen ügyetlenkedi el filmje lehetőség szerint legfélelmesebb jeleneteit, hogy akár arra is gyanakodhatunk: szándékosan teszi, nem akarván olyan hatásokkal szolgálni, mint a „leleplezett” tévétársaság, így csupán egy kérdés marad: vajon miért mutogatja egyáltalán ama véres-mocskos hajszát?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1051 átlag: 5.36 |
|
|
|
|