|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégCape Fear – A Rettegés FokaKoltai Ágnes
Így múlik el a filmművészet dicsősége: már Martin Scorsese is remake-et forgat, mert visszavágyik a régi jó hollywoodi stúdió-darabok nyugodt biztonságába. Vagyis egyszerűen sikerre áhítozik. Gregory Peck és Robert Mitchum után Robert De Niróval és Nick Noltéval játszatja el a tizennégy évi rabság után szabadult gyilkos és a felmentése ellen ágáló ügyvéd véres küzdelmét. Scorsese még azt a csibészes gesztust is megengedheti magának, hogy a nagy öregeket, Pecket és Mitchumot becsempészi egy villanásnyi szerepre, ezzel is tisztelegve ama csodálatos Hollywood előtt.
Martin Scorsese persze akkor volt az igazi, amikor épp ezt a bizonyos poros, áporodott forgatókönyvekkel elfárasztott stúdiószellemet bosszantotta féktelenül eredeti és keményen őszinte filmjeivel (Taxisofőr, Főutcák, Aliz már nem lakik itt), de ezúttal is nagyvonalú a stílusa és elegáns a cselekményvezetése. Minden és mindenki a helyén van, a félelem, a humor és a két husángcsapás közti kínos mosoly feszes ritmusban váltakozik – Bach osztott ilyen fegyelmezetten szerepet a hangszereknek. Scorsese színészi nagyzenekarában Robert De Niro, Nick Nolte és Jessica Lang úgy végszavazik egymásnak, ahogy azt a legkényesebb színészi tanodában, az amerikai moziban megtanulták. Fantasztikusan figyelnek egymásra, úgy viszik kézről-kézre a történetet, egészen a véres végkifejletig, hogy a reszkető néző képtelen egyetlen pillanatra is elfordítani tekintetét. Pedig, istenemre, ki kellene szaladni erről a véres, őrjöngően bosszúszomjas históriáról!
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1198 átlag: 5.59 |
|
|
|
|