Láttuk még

Tökéletes katona

Barotányi Zoltán

Vajon túl lehet-e élni ép testtel és lélekkel egy igazi háborút? És ha igen, egyáltalán érdemes-e? Íme az intő példa: Roland Emmerich akció-reakció filmjének, a Tökéletes katonának hősei nem csupán a háborút, még saját halálukat is túlélik – de milyen áron!

Jégbe fagyasztva, génmanipulálva, tudattörölve élik egyébként jobbra-szebbre érdemes életüket, egy többé-kevésbé halhatatlan szuperkommandó tagjaiként, a félistenek harci képességével, no és azok tökéletes korlátoltságával megáldva-megverve. A mirelit alakulat kalandról kalandra tör előre, útját hullák szegélyezik. A sok névtelen harcos közül valósággal kimagaslik Dolph Lundgren és Jean-Claude van Damme, a kortárs filmművészet két élő klasszikusa, a kiváló és közismert karakterépítők, a lelki rezdülések cizellált megjelenítői, akik ezúttal is művészetük legjavát nyújtják. Sajnálatos módon a két harcostárs és természetes szövetséges holmi nevetséges okok miatt (a mi derék Dolfink kiirt egy falut) már filmünk elején egymás ellen fordul – mi több, szitává lövi egymást. A mélyhűtött ellenszenv előbb-utóbb a felszínre tör: halálos küzdelemben csap össze a latinos lendület (Zsanklód) és a teuton brutalitás (Dolfi), az ébredező erkölcsi érzék és a kivirágzott katonai drill.

A végeredmény nem lehet kétséges, a nembéliség (a gyengébbek kedvéért: Zsanklód) ismét „lealázza” a partikularitás izomagyú démonát. A személyiség (a hadseregben igencsak gyakori) szétesését csak a test széthullása tetőzheti be – alighanem ezt konstatálhatja szegény Dolfi, miközben élete utolsó momentumaként felaprítja a szecskavágó.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1992/10 63. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=584

Cikk értékelése:

szavazat: 3098 átlag: 5.38