Láttuk még

Benzin, étel, szállás

Báron György

Allison Anders kisasszony filmje azon a New York-i Filmfórumon tűnt fel, mely szándéka szerint úgynevezett „független filmeket” vonultat fel. Azonnal felkapták a művészetre kiéhezett New York-i kritikusok, mely tény arra utal, hogy elég böjtösek lehetnek arrafelé a viszonyok. Janet Maslin például a tekintélyes New York Times-ban azt írta, hogy e filmfórum két hét alatt több izgalmat hozott, mint amit Hollywood egész nyáron produkált, s a Benzin, étel, szállást Bogdanovich Utolsó mozielőadásához hasonlítja. A mindig szeszélyes és megbízhatatlan Rolling Stone magazin pedig azt állítja, hogy Anders kisasszony filmje nagy lökést ad az egész független filmezésnek, lévén, hogy a rendezőnő – mint írja –,csodát művel 1,3 millió dollárból”.

Ebből az 1,3 millió dollár bizonyíthatóan igaz, a többi nézőpont és viszonyítás kérdése. Az amerikai filmzsargonban – ez az eset is bizonyság rá – a „független film” semmi mást nem jelent, mint hogy nem tízmillió dollárokból készült. Nem stílus- vagy esztétikai kategória, netán művészetszociológiai tény, hanem számlákkal igazolható pénzügyi kérdés. Odaát független filmnek számít minden olyan kisrealista produkció, mely alig kerül többe, mint egy magyar szuperfilm, s nincs belégyömöszölve mindaz az átkozott pénz és technika, melyről új-Hollywoodban azt képzelik, hogy képes pótolni az ízlést és a szellemet. Mármost önmagában a hiánya sem képes, legföljebb kevésbé kínos a dolog. Anders kisasszony újólag bebizonyította, hogy kis költségvetésből is készülhet érdektelen amerikai film, jogos hát a kritikusi lelkesedés. (Bár az Utolsó mozielőadással való összehasonlítás elég rossz fényt vet Bogdanovich-ra.) A bírálók örömujjongásához az is hozzájárulhatott, hogy a Benzin, étel, szállás „női film”, egy asszony és két lánya sorsáról szól egy Laramie nevű amerikai kisvárosban. Anders kisasszony filmjének van keze és lába: szereplői, története, szép képei, minden, ami az önálló léthez kell. Olyan, mint egy nagyon unalmas embertársunk. A hősnők csinosak, mindenféle történik velük – többnyire férfikalandok –, minden kézzelfoghatóan tárgyszerű és hiteles, mint általában a realista amerikai filmeken, csak épp az nem dönthető el, mivégre meséli el nekünk a hölgy három másik hölgy történetét. Gyanítom, maga sem tudja, mert ha sejtené, nem tudná az alkotói szándékot ilyen nyomtalanul elrejteni. Anders kisasszonynak van némi kézügyessége, de nincs egyetlen gondolata sem: félő, hamarosan szuperprodukciókat bíznak rá.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=618

Cikk értékelése:

szavazat: 1115 átlag: 5.49