|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz istenek a fejükre estekHegyi Gyula
Ha valamely úriember úgy berúg, akár egy csacsi, az ritka látványosságnak aligha nevezhető, ilyesmit elég sokfelé láthatunk – magam olykor akár tükörben is. De ha csacsik, majmok, boldog állatok isszák le magukat amúgy jó embermódra a sárga földig, az mindenképp kivételes látványosságnak számít, s feltétlenül érdemes a filmes megörökítésre. A Sivatagi show című amerikai film alkotója a Kalahari sivatag állatvilágának számos ilyen és ehhez hasonló, groteszk és mulatságos pillanatát leste el (rendezte meg?), a szórakoztató ismeretterjesztés oly sajnálatosan ritka műfajában. Ezúttal a Kalahari sivatag más élőlényeivel: az ott élő emberekkel ismerkedhetünk meg. S mivel, némiképp öntelten, úgy hisszük, hogy az emberi fajról elég sokat tudunk már, a sivatagi komédia e fejezetében a szórakoztatás kiütéses győzelmet arat az ismeretterjesztés felett. A sivatagban bóklászó, üzletelő, misszióra törekvő, szerelmeskedő és szerencsétlenkedő emberek kalandjait számos eredeti és számtalan, másoktól átvett filmes geg élénkíti, s még a jó öreg érzelgősség is becsorog egykét jelenetbe. Ilyen szempontból az állati Show kétségkívül jobb volt: meglehet persze, ha ugyanannyi állat-filmet láttunk volna eddig, mint human love story-t, akkor árnyaltabban fogalmaznánk.
Frappáns és számunkra bizonyos értelemben szokatlan viszont az a látószög, amellyel a film, sok-sok hasraesős tréfa közepette, a sivatag mai arcát, s tágabban a jelen Afrikáját be mutatja. A közeli Dél-Afrika rohanó, környezetpusztító, amerikanizált konzum-civilizációja és a dél-amerikai módra puccsról puccsra vergődő botswanai állam abban mindenesetre azonos, hogy a sivatagi természethez alkalmazkodó élethez már egyikük sem ért. Fehérek és civilizált feketék egyaránt fényévnyi távol élnek a kis busmantól, aki ezek tudományát könnyen elsajátítja, kissé mulatságosnak is találja, de aztán mégiscsak visszamegy az övéihez, a természetbe, ahová viszont az úgynevezett civilizációban születettek számára, legyenek bár európaiak vagy afrikaiak, már nem vezet út. Csak kukkolói lehetnek a sivatagnak.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1659 átlag: 5.56 |
|
|
|
|