Láttuk még

A nagyrozsdási eset

Zalán Vince

A Népszabadság 1957. február 5-i számában, amely beszámol arról, hogy kapunyitás volt az egyetemeken és a főiskolákon, részletesen ismerteti Kádár János salgótarjáni beszédét, közli az új Kossuth-díj bizottság névsorát, és így tovább, található egy kis „színes”, egy rövid riport „Ki a legszebb?” címmel, s „Epizodistákat keres a filmgyár” alcímmel arról tudósít, hogy csinos lányok kerestetnek A nagyrozsdási eset című filmhez. „Nehéz választás, ezért a zsűri tagjai inkább kettővel többet tartanak vissza, minthogy egy szépséget meggondolatlanul elszalasszanak...” – olvashatjuk a riportban. A kész filmben, amely most kerül először a széles moziközönség elé, azonban hiába keressük a „fölfedezett”, új szépségeket, mert – még az epizódszerepekben is (!) – a „régi”, jó színészeket látjuk viszont, akik – nagy igyekezettel karikírozva szerepüket – rutinosan játsszák el Gyárfás Miklós történetét. (A forgatókönyv (is) régi ötleten alapszik: Nagyrozsdáson miniszternek hiszik az éppen csak arra járt, egyszerű borellenőrt.) Páger Antal a borellenőr, Gáti József a fürdőigazgató, Tompa Sándor a tanácselnök, Sinkovits Imre a masszőr, Zenthe Ferenc a sofőr, Fónay Márta a tanácselnökné, Pethes Ferenc az újságíró szerepében mindent megtesznek azért, hogy megnevettessék a publikumot.

Kalmár László – többek között – a Halálos tavasz, a Déryné készítője, tehát rutinos rendező irányította munkájukat. Kalmárnak láthatóan nem volt több a célja, minthogy „aktualizálja”, a „kor követelményeihez” igazítsa a harmincas-negyvenes évek magyar filmvígjátékának sablonjait. Ez jórészt sikerült neki, olykor túlságosan is jól. Tompa Sándor fiziognómiája, s a róla készült festményekkel és mellszobrokkal telezsúfolt belsők például inkább az előző társadalmi korszak vezetőjére, Rákosi Mátyásra történő közönséges utalásnak tekinthetők, mintsem a kor lényegét megidéző művészi leleménynek. Akik tehát egy régi, „békebeli” Kalmár László filmet várnak, nem fognak csalódni A nagyrozsdási eset megnézésekor. Csalódni azok fognak, akik ennél (valamivel) többet remélnek a filmtől.

A nagyrozsdási eset társa(?) azoknak a filmeknek, amelyek 1956 és 1957 táján készültek, Várkonyi Zoltán Keserű igazságának, Banovich Tamás Eltüsszentett birodalmának, amelyeket nem vetítettek nyilvánosan. A nagyrozsdási eset mostani bemutatója így – bizonyos értelemben – mítoszromboló esemény is. Lehet, hogy az első ebben a sorban?

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6277

Cikk értékelése:

szavazat: 1139 átlag: 5.37