|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVigyázz! Kígyó!Deli Bálint Attila
Egy üzbég község napfényes – és provinciális – derűjét gyilkosságsorozat borítja árnyékba. E „képes” beszéd a „filmnyelv” tükre is: a napfényes panorámák sötét belsőkben fényképezett premier plánokkal alkotnak végletet. S e vonás a „jellemekre” is igaz: az „alvilág” és a „hatóság” fekete-fehér ellentétét aligha enyhítheti a színestechnika (ami; mellesleg, a film erénye). A fizikai világ színskálája – tájak, tárgyak, arcok – nem képes önmagában áttörni a pszichikai színtelenséget. E végletek között alig van átmenet, itt lelhetjük föl – egyetlen jelenetben – az egyetlen megfelelően alkalmazott filmes feszültségkeltő eszközt: a túl közeli beállítás (szuperplán) valóban szorongást kelt, különösen, ha éjszakai „sötétben” osonó embereket fotózunk, akik előtt nádsövény képez eleven rácsot. Véletlen vagy tudatos hatáseszköz ez a rendező kezében – enyhítsünk: mindegy.
A gyilkosságok kollektív szomorúságba döntik a helység patriarchális viszonyok közt élő lakosságát, nemkülönben az üzbég „seriffet” és családját, akikhez városi – civil ruhás! – nyomozó is társul, lévén az ügy „bonyolult”. Innen a történet – hiába a ponyvakrimi megannyi penészes kelléke – romos erőd, titkos folyosók, kígyóbűvölés, ártatlan szerelem – teljességgel „unalmas, érdektelen, lassú”. A szerzők ugyanis alapvető szerkezeti hibát vétenek: ha a Ki a gyilkos? a krimi rejtvénye, semmiképp sem tehetjük érdekfeszítővé (ráadásul 130 perces!) történetünket azzal, hogy már a címben leleplezzük „arcvonásait”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1157 átlag: 5.58 |
|
|
|
|