|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA szőke indiánGáti Péter
Talán nincs is olyan ember, aki gyerekkorában ne akart volna indián lenni. Cooper és Karl May erősen idealizált, bátor és rettenthetetlen rézbőrűekről szóló történetei nagymértékben táplálták ezeket az elképzeléseket. Lehet-e, újat mondani minderről?
Az NDK filmgyártása Gojko Mitić-csel a főszerepben filmek egész sorát szentelte ennek a témának. A most látható film története a 18. század végén, az angol–francia háború idején játszódik; George, a tízéves kisfiú családjával együtt menekülni-vándorolni kényszerül. A gyereket indiánok rabolják el, majd magukhoz szoktatják és felnevelik. Hétéves ott-tartózkodása tökéletesen irokézzé változtatja, még gondolkodásmódját is átalakítja. Megszereti az indiánokat, de a háború befejeztével visszakerül szüleihez. Hazatérése azonban már nem lehet végleges megoldás, hiszen többé se ide, se oda nem tartozik. George újra elindul...
A film nem tudja elhitetni a nézővel ezt az otthontalanságot, mivel kísérletet sem tesz a fiú személyiségváltozásának árnyalt és motivált bemutatására. Pedig e drámai mag köré rendeződhetne az egész cselekmény. Becsületszóra kell elhinnünk, illetve a belső monológok hatására hagyni magunkat meggyőzni a látottak helytállóságáról. A szerkezeti egyensúly végérvényesen megbomlik, amikor a képi ábrázolás a cselekmény fő vonala szempontjából közömbös, az indiántörténetek szokásos külsőségeit, sallangjait tolja előtérbe. Népszokások kimerítő felsorakoztatása, skalpolás és engesztelő áldozatok képei váltják egymást. Szinte képeskönyvvé válik a film, lexikon-szócikkek illusztrációival kiegészítve. Csak az ütemes uff-uff csatakiáltás hiányzik. Az operatőri munka eredményesen szürkült hozzá Ulrich Weiss rendező koncepciótlanságához. Ha az illúzióinkat meg akarjuk őrizni, maradjunk inkább az indiánkönyveknél.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1100 átlag: 5.37 |
|
|
|
|