|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
DVDHét vérfoltos orchideaAlföldi Nóra
Sette orchidee mascchiate di rosso – olasz, 1972. Rendezte: Umberto Lenzi. Szereplők: Antonio Sabato, Uschi Glas, Rosella Falk. Forgalmazó: Fangoria Magyarország Kft. 88 perc.
A hetvenes évek olasz filmgyártásában az egyik legmarkánsabb műfaji jelenség a Dario Argento és Mario Bava nevével fémjelzett giallo volt. A thrillervázra épülő sablontörténetek lényege nem a csavaros cselekményben rejlett, hanem a trancsírozás artisztikumában, azonban a giallók minőségi darabjaiban a látványos kaszabolások túlmutatnak az öncélú zsigeri élvezeteken.
Umberto Lenzi 1972-es Hét vérfoltos orchideája a zsáner letisztult, ám kissé steril darabja, mely a megszokott ikonográfiát hozza: fekete bőrkesztyűk, fenyegető szubjektívek, halált váró, dermedt női tekintetek. A gyilkos kiléte mellékes, a gyakran vakvágányon haladó nyomozás pedig puszta ürügy, hogy megcsodálhassuk a gondosan komponált, alaposan végiggondolt vérorgiákat. A történet nem sok újdonságot tartogat: egy gyilkos szedi lengén öltözött nőnemű áldozatait, a szálakat a rendőrség mellett egy személyesen érintett férfi próbálja felfejteni. A kérdés, mely a gyilkosságok rituáléi közepette megfogalmazódik – akárcsak a nagymestereknél –, ezúttal is egy konkrét művészeti problémára irányul. Mennyire lehet egy portré vagy bármilyen minőségű absztrakt lenyomat hiteles, legyen az fotó, fantomkép, vagy éppen az emlékezetben megőrzött kép. A gyilkosnak nincs képe bosszújának elszenvedőjéről, ezért véletlenszerűen öl; a nyomozónak van képe a gyilkosról, az azonban hibás.
Lenzi filmje tulajdonképpen a giallo fantomképe. Kidolgozatlan, végtelenül egyszerű, vázlatszerűen tartalmazza a kötelező elemeket, de kevéssé eredeti. A gyors vezénylésű, kilóra mérhető repetitív nyomozás-szcénák mellett egy-két parádés kivételtől eltekintve jelzésértékűek maradnak a gyilok-szekvenciák. A variózásokkal teletűzdelt, felfokozott tempójú jelenetek kevés alkalmat adnak a festői stilizálásra, így a vér nem több vörös olajfestéknél. A Hét vérfoltos orchidea minden puritánsága ellenére izgalmas, kiegyensúlyozott, elegánsan kivitelezett, feszült ritmusú rutinmunka: giallo kezdőknek.
Extrák: előzetes; képgaléria; interjú; Fangoria-kommentár.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1306 átlag: 5.59 |
|
|
|
|