|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
DVDHalott férfi nem hord zakótKlág Dávid
Dead Man Don’t Wear Plaid – amerikai, 1982. Rendezte: Carl Reiner. Szereplők: Steve Martin, Rachel Ward, Carl Reiner. Forgalmazó: Budapest Film. 85 perc.
Mielőtt Carl Reinert az ezredforduló közönsége az Ocean's-trilógia legkorosabb simliseként újra felfedezte volna magának, nemcsak eredeti vígjátékrendező volt a poszt-Mel Brooks-korszakban, de elindította az akkori legnépszerűbb komikus, Steve Martin karrierjét a saját komédia-trilógiájával.
Reiner három igazán maradandó filmjéből (A pacák, Halott férfi nem hord zakót, Agyban nagy) az első még a sztárról szólt: Martin nemcsak a forgatókönyvet írta, hanem ez volt az első főszerepe is. A Halott férfi... viszont már nem csak a stand-up komikust akarta a középpontba állítani, hanem Reiner kiváló kísérletező kedvét is. A film ugyanis egy film noir paródia/hommage, az olyan brooksi zsánerviccekkel ellentétben, mint a Fényes nyergek vagy az Ifjú Frankenstein, nem csak szóban, hanem konkrét részletekkel is tiszteletet tesz a fekete műfaj előtt – Reiner nem átall a klasszikus noiroktól egy az egyben filmjeleneteket átemelni.
És így történhet meg 12 évvel a Forrest Gump híradó-revizionizmusa előtt, hogy Steve Martin golyót kap Alan Laddtől, telefont Humphrey Bogarttól, kosarat Veronica Lake-től, penészes pirítóst Bette Davistől és unalmas utazópartnert Cary Grant személyében. Ugyan az átmenetek legtöbbször megmosolyogtatóak (Reiner az ilyen részeknél túl sokat él a jellegtelen közelikkel), a sok toldozás-foldozás ellenére a Halott férfi... egyszerre sikeres mint kísérlet és tisztelgés: a szkript hozza a kifordított keménykötésű dialógokat és a szándékoltan zavaros és indokolatlan történetvezetést, karrierjük utolsó filmjében Rózsa Miklós és Edith Head pedigréjükhöz híven szállítják a noir borzongató zenéjét és extravagáns ruháit, Carl Reiner pedig nem csak biztos kézzel fogja össze az egészet szórakoztató zűrzavarrá, de a filmtörténet legviccesebb Erich von Stroheim/náci ezredes-imitációjával személyesen is meghajol a legjobbak előtt.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2247 átlag: 5.53 |
|
|
|
|