|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaJean Delannoy (1908-2008)Bikácsy Gergely
Matuzsálemi korban meghalt Jean Delannoy, mára elfeledett, de fél évszázada még az egyik (sőt, talán René Clair és Marcel Carné mellett) a legismertebb és legsikeresebb francia filmrendező. A háború alatt hazájában már sikerrendező volt, majd 1945 után néhány évig európai sorozat-fesztiválnyertes. Világhírű mozgóképe a Cocteau-darabból készített Örök visszatérés, e jelenkorba – inkább steril kortalanságba - ültetett Trisztán-legenda, Jean Marais-vel, majd a jeges formanyelvű Gide-adaptáció, az Elveszett boldogság (Symphonie pastorale). Irodalmias „mívesség” és – főként az utóbbit – hamis, klasszicizáló, akadémikus ízű esztéticizmus jellemzi.
A filmtörténetet nemsokára átíró új hullám, a „nouvelle vague” dühös fiataljainak hamarosan első számú céltáblája lett, még saját, új irányzatuk kibontakozása előtt. Az akkor kritikus Truffaut az ő irodalmi adaptációinak éles támadásával keltett feltűnést. Delannoy, épp társadalomrajzának hiányával, klasszicizmusával a – kevés – ötvenes években nálunk is bemutatott nyugati filmrendezők egyike volt. Egy, a maga korában kevéssé ismert 1951-es Delannoy-film különös rokonvonásokat mutat a később és épp a „papa mozija” ellenében máig eleven és szépségéből mit sem vesztő Négyszáz csapással: Delannoy A vad fiú című regény-adaptációjában egy anyjából fájdalmasan kiábrádult kiskamasz elmenekül otthonról, a tengerparton, a kikötőben csavarog, végül egy óceánjáró kapitánya veszi oltalmába… A furcsa hasonlóságról nem emlékeznek meg a szakkönyvek, Truffaut sem kommentálta később… Legnagyobb itthoni közönségsikerét egy kiskamasz-vígjátékkal érte el; ezt akkoriban (1954/55) minden magyar moziba járó gyerek és minden szülő megnézte, tapsolta: Gyermekbíróság (Chiens perdus sans collier). A kamasz-életsorsokat illetően már első rendezése előtt is könyörtelen Truffaut ezt már válogatott szavakkal szidalmazta, és gyakran idézett szidalomkötege a francia filmesztétika tananyagává vált.
…Jean Delannoy mindenkit túlélt, főleg az új hullámot. Nemcsak biológiai értelemben: azt a fogalmat, hogy „alkotói válság”, nem ismerte, nyolcvan-kilencven évesen is rendszeresen dolgozott, például a szentéletű francia apácanővérről, Bernadette-ről forgatott trilógiát. Még mindig volt közönsége, és még mindig figyelt rá az igényes kritika is. Hosszú pályája semmiképp sem tanulság nélküli.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 971 átlag: 5.37 |
|
|
|
|