KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az én csontsovány nővérem

Baski Sándor

Min lilla syster – svéd, 2015. Rendezte és írta: Sanna Lenken. Kép: Moritz Schultheis. Zene: Jutbring Per Störby. Szereplők: Rebecka Josephson (Stella), Amy Diamond (Katja), Henrik Norlén (Lasse), Annika Hallin (Karin), Maxim Mehmet (Jacob). Gyártó: Film Vast / Tangy / Fortune Cookie Filmproduktion. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 95 perc.

 

Az anorexia és bulimia nem tartozik az agyontárgyalt filmtémákhoz, és csak részben azért, mert maga a jelenség is viszonylag új. Nyomósabb ok talán, hogy a közvélemény máig úri passzióként, a felsőbb osztályok és a celebritások hóbortjaként tekint rá, így azonosulási pontokat is nehezebb találni.

A betegség valójában már rég „leszivárgott”, köszönhetően többek közt a média közvetítő szerepének, ráadásul – a szenvedélybetegségekhez hasonlóan – itt sem csak az érintetteknek kell válogatott kínokat kiállniuk, de a hozzátartozóknak is.

Malgorzata Szumowska legutóbbi filmje is ezt az aspektust emeli ki: a Test jórészt nem is az anyja elvesztése miatt koplaló, szuicid kamaszlány, hanem a tehetetlen apa, illetve az unortodox módszereket használó pszichiáter szemszögéből láttatja a történetet. Ahogy a címe is jelzi, Az én csontsovány nővérem is ugyanezen kotta nyomán készült, de a lengyel rendezővel ellentétben az elsőfilmes svéd Sanna Lenken nem tesz engedményeket: kamerája végig a húgot, Stellát követi, aki kénytelen passzívan végignézni műkorcsolyázó nővére önpusztítását.

Az író-rendező tankönyvi módon veszi lajstromba a betegség tüneteit, kezdve a baljós előjelektől az önbecsapás fázisán át a valóságkép teljes eltorzulásig, és kérdéseket tesz fel többek közt a szülői és a társadalmi felelősségről. Akár felvilágosító célú, oktatási segédanyagnak is kiváló lenne, mégis több filmre adaptált Családi kör-epizódnál, a kliséket ledobó karakterek, a színészi játék minősége – a Stellát alakító Rebecka Josephson külön megemlítendő –, és a testvéri szeretet komplex bemutatása kiemeli az elrettentésre törekvő tanmesék közül.

Az én csontsovány nővérem emellett nem csak problémafilmként, de coming of age történetként is hibátlanul működik – miközben nővérét, korábbi példaképét próbálja megmenteni, Stella maga is elkezd felnőtté válni. Lenken talán legnagyobb dramaturgiai leleménye, hogy a tökéletes alakú testvéréhez képest valóban túlsúlyos kislány – a nézői elvárásokra rácáfolva –, nem lesz maga is testképzavaros. Az önazonosság, a belső harmónia nem a külső függvénye – ezt a banális gondolatot illusztrálja a film, hitelesen és érzékenyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016 /06 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12805