KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A part

Pápai Zsolt

 

Három évvel ezelőtt Danny Boyle Skóciából indulva üstökösként hasított át az óceán felett, viszont röppályája végén fénye vesztett erejéből, s mostanra alig világol: ha nem zarándokol vissza mielőbb az óhazába, a sokat ígérő, de be nem teljesedett kezdet darabjai (Sekély sírhant, Trainspotting) maradnak főművei.

Új filmje a bevált recept szerint készült, Boyle egy bestsellert igyekezett a maga nyelvére formálni. Alex Garland közelmúltban publikált első könyve, az előttem érthetetlen okból körülrajongott és díjakkal kaserolt A Part hatalmas ambícióval és csekély talentummal megírt, kalandok nélküli kalandregény a megtalált, majd elvesztett, nagybetűs Édenről. A tájföldi sziget egzotikus díszletei között játszódó történet bizonyos kritikusai szerint „pszichedelikus utazás” a sötétség mélyén; én nem látok benne mást, mint egy Defoe és Joseph Conrad klasszikusaitól, továbbá Nicolas Roeg és Francis Coppola idevágó filmjeitől megigézett egynapéltű tehetségnek belső monológok közhelyeibe ágyazott fantáziálását arról, ahogy ő ifjúsága virágjában, a haverokkal közös füvezések alkalmával elképzelte Robinson szigetét.

Ez az alapanyag, ha másra nem is volt jó, ahhoz lehetőséget kínált, hogy Az élet sója kisiklása után Danny Boyle visszataláljon igazi témájához, annak ábrázolásához, miként szabadulnak el a garázdálkodni vágyó ösztönök egy belülről magára zárt közösségben. Ennek fényében több mint különös, hogy A Part alkotójának legkevésbé személyes mozija: mintha a rendező (netán a producer) úgy döntött volna, Leonardo DiCaprio profilja és csupasz felsőteste, illetve a festői szépségű miliő pazar flórája és faunája elég ahhoz, hogy pótolja a Boyle korábbi filmjeiben megszokott, ragyogó vizuális leleményeket. Itt utóbbiakból néhány ha akad, s tovább rontja a mérleget az áttételek nélküli, gyakran szó szerinti idézetek tömege: ahogy már a regényben, az Apokalipszis, most vagy a Peter Brook-féle A Legyek Ura itt is számos jelenetben kísért, amorózó hősünk és partnernője kék lagúnabéli duettje pedig a Rómeó és Júlia (!) medence-szekvenciáját juttatja eszembe. A lendületes vágóképek és a húzós soundtrack mellett sajnos alig valami emlékeztet a rendező Angliában forgatott munkáira.

A Part a Trainspotting-rajongók kemény magja számára egész biztos csalódás, igaz, a film felülüti a hollywoodi átlagot. De Danny Boyle-tól azért ennél többet várnánk. Még akkor is, ha egyre kevesebbet ígér.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2907