KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Darkman

Ardai Zoltán

 

Jellemzően mai akciófilm ez, amelyben a Jót is, a Rosszat is főként rémalakok képviselik. Mégis, a dramaturgiát illetően, mintha a hatvanas évek francia kalandfilm-iskolájának valamelyik veteránja vetette volna be rutinját újra, abban a hiszemben, hogy immár köteles science-fiction horrornak álcázni munkáját. Sam Raimi ugyan bőven szemelget motívumokat a fedőműfaj jelesebb amerikai darabjaiból is, de vonzódása láthatólag elmélyültebb Philipe de Brocá-hoz, vagy még inkább André Hunebelle-hez. Hogy a háztetőről háztetőre ugráló magányos hős ezúttal Darkman-nak neveztetik, pusztán csak a mitologizmusnak adózó nagyzolás, lévén, hogy Darkman életcélja kimerül egy csekély létszámú, helyiérdekű bűnbanda likvidálásában. Ami a személycsere-trükkökre alkalmas szintetikus álarcokat illeti, a velük való bohóckodás odáig fajul, hogy már csak azt várjuk, mikor fut végre egy kört Darkman Louis de Funès maszkjában is. (Az élethű maszkok előállítását egyébként természetesen nyomon követi a mai kamera, hiszen korunkban már igen látványos bioelektronikus eljárásokról van szó, melyek egész laboratóriumokat igényelnek.) Mégsem egyértelmű azonban, hogy a komikus összhatás Raimi kedve szerint való: művét kissé kompenzációszerűen terhelik meg a patológiásán könyörtelen erőszakosság jelenetei.

Mindössze egyetlen részlet van saját anyagból belefércelve ebbe a madárijesztő-film-be: az a pillanat, amikor az említett banda főnökét estéli hobbyzáson kapjuk. A főnök nagy becsben tart egy arany cigarettatárcához hasonló ujj-lemetsző mechanikát, valamint egy otthonában rejtegetett bársonybélésű nemesfadobozt, mely a legszebb kollekciót tartalmazza áldozatainak zöldeslilára preparált testrészeiből. Most nekilát holt körmöket festegetni. Megkapó kép: a mozitörténet eddigi nyeresége Raimivel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4182