KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Michel Serrault (1928–2007)

Bikácsy Gergely

 

Philippe Noiret után fél évvel július végén meghalt Michel Serrault is. Az utóbbi évtizedek két nagy, hasonló pályafutású francia filmjátékosa nincs többé.

Serrault nemcsak a komikus szerepek, de mindenféle filmszínészi lehetőségek óriása volt: egyaránt tudott vígjátékban és tragédiával terhes filmtípusban kiválót nyújtani. Komédiásként lett népszerű: az Őrült nők ketrece a világ minden közönségét meghódította. Aztán kiderült, kicsiny volna neki az a skatulya, kitört belőle.

„Csikorgó komédiák” – a francia szóhasználatban önálló műfaja ez a humornak, a kellemetlen, fekete, baljós vagy horzsoló komédia. Ez volt az ő terepe. Akkor is jelentékeny színész lett volna, ha nem találja meg Bertrand Blier a maga kíméletlen szürreáliáihoz. Megtalálta volna a többi rendezőjét, de nagy művészi szerencse, hogy közös utat választottak. Bertrand Blier több szürreális és fejenálló tragikomédiájában bűn-óriás volt. (Estélyi ruha; Hidegtál – de nem sorolom tovább, hiszen e kettőt sem ismerhette meg a magyar nagyközönség.)

Természetes, hogy Blier jutalomjátékában (Színészek) a francia film mindegyik nagy figurájához hasonlóan önmagát játszatta vele. Sértődős, kegyetlen, és összeomlani kész, bosszúálló figurát.

Blier tudta, látta, hogy Serrault-nak kiszámíthatatlan, „gyilkos” humora van. A magyar közönség, ha épp a remekműveiben alig - mégis sok filmben látta, az Őrült nők ketrece, a Kisvárosi fojtogató (Chabrol), meg a Zsaroló zsaruk óta. Azt itthon nem tudták, hogy hazájának filmgyártásában régóta „intézmény” lett: ott ugyanis a sötéten haragvó, élesen szellemes humort becsülik. Nelly és Arnaud úr, 1995: Claude Sautet egyik utolsó filmjének idős, szerelmét titkolni vágyó „ura” igazából nem úriember, hanem dühöngését elfojtó, álcából megöregedett férfiú. „Albert, a fura fazon” – méltatták egyik szerepét. Különc öregeket hozott színre (vászonra). Gonosz különcöket. Ez a gonoszság, gyűlölet, szeretet, esendőség együtt színezte szerepeit. Leginkább egy öreg, éles karmú, gonoszul értelmes macskához hasonlított a színészete. Kivert kutyához, aki tegnap és holnap a legúribb sorban volt vagy lesz – harapni azonban mindig kész. Sohasem lehetett kiszámítani.

Halálakor az Őrizetbevételt vetítette műsorváltozással az egyik francia tévéállomás. Jeges, puha figurát játszott Claude Miller filmjében: elkényeztetett sztárügyvédet a szakadék szélén. Halál felé hajszolt, bűnösnek hazudott, alávalóan megalázott rossz embert. Akit azért lehet kijátszani, becsapni, mert igazabbul tud gonosz lenni, mint aki bután felpofozza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9127