KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Örökzöld
• N. N.: Tomás Gutiérrez Alea (1928–1996)
MÉDIA
• György Péter: Tedd a magadévá! Média és közszolgálat
• Simó György: A civilizált reklám Beszélgetés Sipos Józseffel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A démon papucsa Cannes

• Bori Erzsébet: Két kutya húzta Az író Tarantino
• Horváth Antal Balázs: Amerika a taccsvonalról Hollywood-alsó
KÉPREGÉNY
• Kertész Sándor: A képregény Griffithe Százéves rokonság
ANIMÁCIÓ
• Karátson Gábor: Halkoporsók Animáció
DOKUMENTUMFILM
• Csejdy András: Kezelt dokumentumok Beszélgetés Domokos Jánossal és Dömötör Péterrel
• Simó György: Kezelt dokumentumok Beszélgetés Domokos Jánossal és Dömötör Péterrel
• Muhi Klára: A kíváncsiság kútja Magyar tarka
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Az élet filmje Virtuális természet
• Dániel Ferenc: A jövő a páviánoké Krízisképek
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Déltengeri presszózene Bukott angyalkák
• Csejdy András: Zoológus pácban Angyalok és rovarok
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Semmihasznák
• Ardai Zoltán: Teljes napfogyatkozás
• Schubert Gusztáv: Jefferson Párizsban
• Simó György: A szikla
• Takács Ferenc: Arc
• Vidovszky György: Leszámolás Denverben
• Boros József: Most és akkor
• Tamás Amaryllis: Legbelső félelem
• Hungler Tímea: Majomparádé
• Simó György: Menekülés az éjszakába

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az ifjúság megnyugtat

A bűnös vadász

Palotai János

Csáki László és Bánóczki Tibor elsőfilmje tömény szürreál. Egy állomásfőnök, aki egész nap a váróteremben feredőzik, egy fővadász, aki papírmadarakra lövöldöz, egy hely, ahol a hülyeség nem akadály, hanem követelmény.

 

Az ifjúság megnyugtat nem trendi film. Nem szokványos film. S nem egy film; legalább kettő vagy három. Van benne rajzfilm, tárgy-animáció és egy vagy két natúrfilm: a bűnös vadászé, az állomásfőnöké, a csábító-fotósé. Mindez 72 percbe zsúfolva túl sok, nem bírja el a mű íve, az érthetőség rovására megy. Csáki és Bánóczki ugyanakkor belesűríti filmjébe egy teljes világ képét; a (késő) Kádár korszak vizuális „kultúráját”.

Többet mond e korról, a látszatokról, a „tapétázásról”, ahogy egy ház falán a Balaton „folytatódik”, mint a demonstrációs célzatú, leltározó retrók. Talált kép és nem kitalált, mint a nyitó jelenet a szoboravatással, sokat mond az elleplezésről, a semmi felértékeléséről, az álpatetizmusról, a személyi kultuszról, az önmagát túlélő paternalizmusról, ami legalább hetven éves – mint a film egyik főhőse, a fővadász. Őt feLugossy László a hazai avantgarde emblematikus alakja formálja meg, inkább Sztálin „atyuskára” hasonlít, mint a „szenvedélyes” vadász Kádárra, aki – védett? – értékeket pusztíthat, s aki a 70. születésnapjára festményt kapott (udvar)népétől.

A műmadarak lelövése a társadalmi konszenzus – napjainkban is tovább folytatódó – hazugságát, illetve a konszenzus hazugságát jelzi („mi tudjuk, hogy ti tudjátok, hogy mindez nem igaz”), miként a többi látványelem is: a fa intarziát utánzó műtapéta, a műanyag dínók, a porcelán Jézus, a Karaoke-slágeréneklés, a mű „diadalkapu” elefántagyarból. A címbetűk típusa, a számok rajzolata, a sivár kultúrterem (a születésnap helyszíne) tömény, az új dizájnban is tovább élő – szoc. reál. A szereplők – Kari Györgyi, Ruttkai Bori, Szirtes János – fiziognómiája, mentalitása hasonlóan túlzó, torz; mindenki bolond ebben a zárt, stilizált, infantilizált világban. Bánóczki és Csáki a szürrealizmus, szimbolizmus hagyományainak újra értelmezésére, felhasználására vállalkoznak. Akár a nagy elődök, ők is a képmutatást tartják legfőbb ellenfelüknek.

Bánóczky és Csáki korábbi filmjeinek eszközei, az archaikus sziklarajzokra emlékeztető vonalas formájú animációikban alkalmazott módszerek áthatják natúrfilmjüket. (Az egész film animálása több kreatív lehetőséget, de nagyobb költséget is jelentett volna.) A két minőség együttes alkalmazása, mellérendelése szüli a meghökkentő, bizarr képeket, szürreális jeleneteket, viszi a filmet az abszurd szatíra felé.

A két fiatal filmje modell értékű, ha nem is hibátlan kísérletnek tekinthető. Ami az animációba könnyedén belefér, az itt szétfeszíti a kereteket, megbontja a kép és a dialógus arányát. A képet már uralják, de a filmidőt még nem. Túl sokat akartak elmondani – nemcsak szóban, hanem képben is, ami az első filmesek gyermekbetegsége –, s amiből – képességeik garantáljak – ők is kigyógyulhatnak, fogjuk még a nevüket hallani. Bánóczkiról az animációs filmek Cannes-jában, Annecy-ben már hallottak; kézzel festett filmjét (Holtágban) vetítették a 2002-es fesztiválon. És ez inkább megnyugtat, mint az ifjúság(uk); mindketten 25 évesek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2048