KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/október
KRÓNIKA
• (X) : Shoot in Hungary
MAGYAR FILM
• Jancsó Miklós: Örök vadászmezők A Magyar Filmesek Világtalálkozójára
• Muhi Klára: Nagytotál Operatőrök
• Molnár Gál Péter: Miként válik valakiből vámpír? Lugosi Béla
• Kőniger Miklós: Egy elfeledett sztár Putti Lya
• Balogh Gyöngyi: Magyar románc Varrógéptől az írógépig
• Király Jenő: Magyar románc Varrógéptől az írógépig
TITANIC
• Csejdy András: New Age láger Biztonságban
• Nevelős Zoltán: Rémmese a búzamezőkről Philip Ridley két filmje
• Nevelős Zoltán: Repülő hattyúk, krokodilok Telefoninterjú Philip Ridley-vel
• Horányi Attila: Minnesängerek Szeptemberi dalok; Nico ikon
• Forgách András: Aranyhal a pokolban Benjamenta Intézet
• Kömlődi Ferenc: Fekete-fehér, igen-nem Varrat
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Na’Conxipan Részletek egy forgatókönyvből
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Image Égi manna
• Almási Miklós: A fantázia kisajátítása Megatévé
KÉPREGÉNY
• Láng István: A teremtő fürdőköpenye
• Bayer Antal: Képregény és Internet
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vak vezet világtalant Bolse vita
• Reményi József Tamás: Házilagos P. Howard A három testőr Afrikában
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Ments meg uram!
• Csejdy András: Majd’ megdöglik érte
• Schubert Gusztáv: Isten hozott a babaházban!
• Barna György: Az ördög háromszöge
• Harmat György: A hűtlenség ára
• Barotányi Zoltán: A Függetlenség Napja
• Hungler Tímea: Hárman párban
• Mátyás Péter: Twister
KÖNYV
• Báron György: Bíró Yvette: A rendetlenség rendje; Egy akt felöltöztetése
• Nagy Eszter: Erdély Miklós: A filmről
• Kelecsényi László: Truffaut – Hitchcock
• Kelecsényi László: Gervai András: Mozi az alagútban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Az

Megmutatni Azt

Sepsi László

Az új filmadaptáció nem követi a regény időbontásos szerkezetét.

 

Stephen King 1986-os regénye, az életmű első másfél évtizedének magnum opusa, egyszerre műfaji enciklopédia és magánkatalógus. Az Azban King nemcsak leltárba vette mindazokat a konfliktusokat és félelmeket, melyek (szerinte) a horror műfaját működtetik, és belesűrítette egy rögzített alak nélküli, démoni monstrumba, de eközben mintegy listaszerűen gyűjtötte egybe az életművét meghatározó mániákat és fixációkat. A gyerekkori traumák továbbélése, az elátkozott hely, mint jellegzetesen amerikai élettér (lásd még a Ragyogás szállóját vagy az Állattemetőt), a középnyugati kisváros korrumpált közössége teli bullykkal, számkivetettekkel, meggyötört írókkal és mindemögött afféle fröccsöntött háttérként a huszadik század popkultúrája mozivászonról leugró mumusokkal, Ramonesszel és Schwinn márkájú biciklikkel egyetlen évtizedeken átívelő eposzban sűrűsödik össze – és ahogy Manovich írta az Odüsszeiáról, minden eposz történetbe bújtatott tudástár. A Setét torony nyári fiaskója a másik – és még nagyobb – King-enciklopédia kapcsán már szomorúan illusztrálta a katalógus-formából fakadó megfilmesíthetetlenség problémáját, és az Az 1990-es tévéverziója is csupán Tim Curry alakításával tudta ellensúlyozni a szöveg adaptálás közben elvesztett és kivágott rétegeit. Az idei változat talán legradikálisabb döntése, hogy a kétepizódos formát megtartva elhagyja az eredeti időbontásos szerkezetét, amivel terjesztési szempontból bizonyosan sokat nyer – hiszen nem egy félbevágott filmmonstrum két epizódja, hanem két összefüggő, de önállóan is nézhető történet kerül a vászonra –, ugyanakkor épp az eredeti katalógus-jellegétől, az emlékezés nem-lineáris logikájától fosztja meg a Vesztesek Klubjának és a rájuk vadászó rém küzdelmét. Ennél művészileg kockázatosabb, de szintén főképp piaci szempontokkal – egészen pontosan a Stranger Things nyomán új erőre kapott nosztalgiával a nyolcvanas évek iránt – igazolható választás volt a történet első idősíkjának áthelyezése az ötvenes évekből három évtizeddel későbbre. Bár ez a fajta aktualizálás harmonikusan illeszkedik a huszonhét évente feltámadó szörny ciklikus természetéhez, mégis önkéntelenül rákérdez arra, hogy mennyiben avultak el King mégiscsak egy jól körülhatárolható korszakban – Amerika az ötvenes és nyolcvanas évek közt – gyökeredző elképzelései félelemről, közösségről és gyermekkorról.

 Andy Muschietti Az-feldolgozásának egyik legmeglepőbb tulajdonsága, hogy szörnyfilmként működik a legkevésbé. A korszellemnek megfelelően brutalizált képsorok – mint Georgie letépett karja (a tévéverzió ezt még nem merte mutatni) vagy a lefolyóból a vérrel együtt előtörő nyálkás hajcsápok Beverly nagyjelenetében (ez viszont a könyvhöz képest is fokozás) – ugyan decens sokk-faktorral bírnak, ám a gyerekevő csatornabohóc alakja mintha nem bírná el a rátestált terheket. Tim Curry huszonhét évvel ezelőtti tévészerepe jó érzékkel a monstrum performativására helyezte a hangsúlyt: az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a tréfák és cirkuszi gegek pusztán elfednek valami iszonyatosat és megmutathatatlant, amit végül a finálé megpróbált filmre vinni, sikertelenül – nem véletlen, hogy King regénye is látomásszerű, mitizáló tudatfolyamba torkollik. Muschietti új filmje bravúrosan teremti meg az elátkozott kisváros atmoszféráját, melyet minden szinten áthatnak a testi és lelki erőszak formái, és ahol Az rémálomszerű támadásai és a vérvörös lufi visszatérő szimbóluma emelik át a hétköznapi gonoszság képeit egy elvontabb, általánosabb síkra. Ezt a teljes szeretetlenségben fuldokló világot ellenpontozza a hét főhős idealizált barátsága, ám onnantól, hogy szembekerülnek a rém konkrét megtestesülésével – a film készítői Az állatias jellegére (lásd a rágcsálószerű metszőfogakat) és a speciális effektusokra helyezték a hangsúlyt –, a gonoszság megragadhatatlan lebegése is szertefoszlik, átadva helyét egy sokkal klasszikusabb és kissé avítt szörnykergetésnek. Mivel az idei film még csak az első fele a teljes projektnek, korai volna még végleges ítéletet mondani az Az új változatáról, ám az már most egyértelműnek tűnik, hogy a határ kellemes, bár olykor túlságosan is kerek popcorn-horror és az annál maradandóbb filmélmény között a torokszorító lebegés és a prózai kergetőzés arányában rejlik.

 

AZ (It) – amerikai, 2017. Rendezte: Andres Muschietti. Írta: Stephen King regényéből Gary Dauberman. Kép: Chung Chung-hoon. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Jaeden Lieberher (Bill), Finn Wolfhard (Richie), Jeremy Ray Taylor (Ben), Sophia Lillis (Beverly), Jack Dylan Grazer (Eddie), Chosen Jacobs (Mike), Bill Skarsgard (Pennywise). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 135 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13384