KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/október
KRÓNIKA
• (X) : Shoot in Hungary
MAGYAR FILM
• Jancsó Miklós: Örök vadászmezők A Magyar Filmesek Világtalálkozójára
• Muhi Klára: Nagytotál Operatőrök
• Molnár Gál Péter: Miként válik valakiből vámpír? Lugosi Béla
• Kőniger Miklós: Egy elfeledett sztár Putti Lya
• Balogh Gyöngyi: Magyar románc Varrógéptől az írógépig
• Király Jenő: Magyar románc Varrógéptől az írógépig
TITANIC
• Csejdy András: New Age láger Biztonságban
• Nevelős Zoltán: Rémmese a búzamezőkről Philip Ridley két filmje
• Nevelős Zoltán: Repülő hattyúk, krokodilok Telefoninterjú Philip Ridley-vel
• Horányi Attila: Minnesängerek Szeptemberi dalok; Nico ikon
• Forgách András: Aranyhal a pokolban Benjamenta Intézet
• Kömlődi Ferenc: Fekete-fehér, igen-nem Varrat
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Na’Conxipan Részletek egy forgatókönyvből
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Image Égi manna
• Almási Miklós: A fantázia kisajátítása Megatévé
KÉPREGÉNY
• Láng István: A teremtő fürdőköpenye
• Bayer Antal: Képregény és Internet
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vak vezet világtalant Bolse vita
• Reményi József Tamás: Házilagos P. Howard A három testőr Afrikában
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Ments meg uram!
• Csejdy András: Majd’ megdöglik érte
• Schubert Gusztáv: Isten hozott a babaházban!
• Barna György: Az ördög háromszöge
• Harmat György: A hűtlenség ára
• Barotányi Zoltán: A Függetlenség Napja
• Hungler Tímea: Hárman párban
• Mátyás Péter: Twister
KÖNYV
• Báron György: Bíró Yvette: A rendetlenség rendje; Egy akt felöltöztetése
• Nagy Eszter: Erdély Miklós: A filmről
• Kelecsényi László: Truffaut – Hitchcock
• Kelecsényi László: Gervai András: Mozi az alagútban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szövevény

Takács Ferenc

 

Ray Lawrence előző filmje, Peter Carey Üdvösség című regényéből, tizenhat évvel ezelőtt készült. Az új darab nagy siker: majd’ minden ausztrál filmdíjat elvitt, s nemzetközileg is aratott, például Angliában (Független Film Díj).

A film címe a bozótos és tüskés, viszont szép virágaiért kedvelt lantanacserje (Lantana camara) neve. Egyben metafora: arra a szövedékre utal, amely a történet szereplőit tudtukon kívül egybebogozza, házastársként és szeretőként összekapcsolva, páciensi viszonyok, munkakapcsolatok és alkalmi ismeretségek indái révén. Négy házaspár, pontosabban négy házasság mindennapjait látjuk, amely közül egynek menthetetlenül vége, egy másik viszont minden viszontagságot ki fog bírni. Közöttük találjuk a másik két házasságot: a félrelépő rendőrnyomozó fásult viszonyát feleségével, s az egyetemi oktató és pszichológus-felesége párosát, amelyet csupán a gyász közössége tart össze (kislányuk nemrégiben gyilkosság áldozata lett).

Középkorú középosztálybeliek életforma-válságát látjuk: az érzelmek eldugulását, a kitárulkozás képtelenséget, a lelki elidegenedés köznapi patológiáját. A szereplők mind jó nevelt, „normális” emberek – azaz súlyosan beteg mindegyik, félelem, szorongás és gátlás teszi őket képtelenné a másik iránti őszinteségre és bizalomra. A rutinszerű fásult örömtelenség logikusan torkollik tragédiába: a pszichológusnő baleset áldozata lesz, mégpedig lelkileg szükségszerű baleseté, mivel a maga öngyilkos vágya és a férje gyilkos közönye űzte – vagy legalábbis segítette – a halálba.

Ehhez az elfojtásról és érzelmi kiszáradásról felvett kórlaphoz – ld. Bergmant – a film valamiféle metafizikai dimenziót is mellékel, bár inkább csak sejdítésszerűen. A Szövevény irodalmi alapjának, Andrew Bovell ausztrál szerző színdarabjának Nyelveken szólni eredetileg a címe. A film szereplői is különböző nyelveken szólnak, akár a messze földről egybesereglett keresztények Az apostolok cselekedeteiben. De rájuk nem száll le a pünkösdi láng: hiába beszélnek, nem értik meg egymást, nyelvük a kishitű mellébeszélés és elhallgatás nyelve, nem a közös megvilágosodásé és eggyé válásé. Végül a rendőrnyomozó – a film végén – elsírja magát: begörcsölt érzelmei kioldódnak, képes együttérezni, egyáltalán érezni. Kiszámítható és érzelgős befejezés – de hát úgy látszik, ennyi mindössze, ami a bizalom és részvét csodájából megadatott nekünk.

Mindez persze nem megy felfedezésszámba. Az a páratlanul visszafogott, halk, gondosan és fegyelmezetten alulexponált hatásokkal dolgozó rendezői módszer viszont, amelyet egyszerre jellemez a mikrorealista pontosság és a (leginkább Altmantól ismert) cinema direct-es, irányítottan rögtönző színészi játék, őszinte dicséretet érdemel, a munka minden alkotóeleme pontosan az, aminek lennie kell, s véglegesen és elmozdíthatatlanul a helyén van, miközben fel tudja kelteni a szabad esetlegesség jótékonyan „életes” látszatát. A film éppen arra példa, hogy ismerős anyagból és témából, sokszor felhasznált, ha nem mindjárt elhasznált érzelmekből és hangulatokból miként alkothat mégiscsak újat, meglepőt és hatásosat a tudatos műgond és a dolgát pontosan bemérő alkotói szándék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2092