Mozi

Lazhar tanár úr

Margitházi Beja

Monsieur Lazhar – kanadai, 2011. Rendezte és írta: Philippe Falardeau. Kép: Ronald Plante. Zene: Martin Léon. Szereplők: Mohamed Fellag (Bachir), Sophie Nélisse (Alice), Émilien Néron (Simon), Danielle Proulx (Vaillancourt). Gyártó: Microscope Productions / Les Films Seville Pictures. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 94 perc.

Philippe Falardeau 2011-es filmjében egy havas, téli reggelen a csöndes tragédia rögtön az első jelenetben gyomron vágja a montreáli iskola hatodik osztályos tanulóit: Simon és Alice saját szemükkel is tanúi lesznek annak, hogy imádott tanítónőjük előző éjjel felakasztotta magát az osztálytermükben. A pedagógus csöppet sem diszkrét öngyilkossága sokáig feldolgozhatatlan élményül szolgál a kisdiákoknak, képtelen helyzetbe hozza az igazgatónőt, egyúttal megnyitja a lehetőséget az algériai emigráns Bachir Lazhar előtt, hogy tanítóként foglalhassa el a nem túl népszerű megüresedett helyet.

A kanadai direktor neve egy maratoni dokufilmkészítő tévéshow győzteseként vált ismertté a kilencvenes évek elején, azóta sikeres forgatókönyvek és dokumentumfilmek szegélyezik pályafutását, 2000 óta pedig sorra gyártja díjhalmozó, fesztiválkedvenc nagyjátékfilmjeit. Az idén az Oscar legjobb idegen nyelvű film kategóriájában felbukkant Monsieur Lazhar jelölését nem váltotta ugyan díjra, noha Évelyne de la Chenelière drámáját érzéssel és ízléssel adaptálja, rátermett gyerekszereplőket mozgat és – Falardeau korábbi, a gyermek- és felnőttkor átmenetére fókuszáló munkáihoz (Congorama, Nem én voltam, esküszöm) hasonlóan – finoman vegyít tragikumot és komikumot.

A közelmúlt rokonszenves tanárfiguráival (Fél Nelson, Hajrá boldogság, Az osztály) ellentétben címszereplőnk nemigen nevezhető felkészült pedagógusnak. Nyelvtani tudása idejétmúlt, osztálya szintjét tévesen méri fel, fogalma sincs az érintési taburól, ezért szelíd kis taslikkal fegyelmez, és eszébe sem jut, hogy bármiféle szemléltetőanyagot használjon. Régi vágású, esetlen, szerény úr, akit sem ékesszólással, sem kézügyességgel nem áldott meg különösebben a sors. Ahogyan azonban kibontakozik a háttérben személyes tragédiája, világossá válik, miért is éppen ez a kisember az ideális helyettesítő-tanár a hatodikosok számára: mivel a gyászban sorstársuk, éppen kívülállósága miatt tudja szakképzett pszichológusnál is jobban segíteni az osztályt a veszteség feldolgozásában, a halál elfogadásában és a lelkifurdalás feloldásában. Visszafogott szín- és zenehasználat, arcokra fókuszáló fényképezés, és nem utolsósorban Mohamed Fellag tartózkodó, finom szerepformálása segítik Falardeau filmjét, hogy elkerülje a túláradó érzelgősség csapdáját, és pontos látleletet fogalmazzon meg egy olyan határhelyzetről, melyben a felnőttek nagy része túl tanácstalan és tehetetlen ahhoz, hogy magukban a gyerekben fedezze fel a megoldást.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-54. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11221

Cikk értékelése:

szavazat: 1039 átlag: 5.51