|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Film és irodalomHenry James: Maisie tudjaMit tudott Maisie?Bocsor Péter
Henry James regénye egy kislány szemével mutatja meg az álszent felnőttvilágot. A modernizmus hajnalán, a tizenkilencedik
és a huszadik század fordulóján, sok egyéb bizonyosság mellett a gyermekkorról
korábban kialakult képünk is halványulni látszott, és új, addig
elképzelhetetlen vagy éppen megbotránkoztató megfontolások merültek fel a
gyermeki elme működésének összetettségével és a személyiségfejlődés korai
szakaszának jelentőségével kapcsolatban. A legismertebb ezek közül Freud
megközelítése, aki a gyermekkori élmények sikeres vagy éppen hiányos
feldolgozásának egész életen át tartó hatásait taglalta, és nem riadt vissza
attól, hogy a családon belüli nemi vonzalmak erőterében jelölje ki a
személyiség kialakulásának gyújtópontját. Ugyancsak ekkor jelentkezett az a
pedagógiai felfogás − nem kis részben William James pragmatista nézetei nyomán
−, mely szerint az ember az első pillanattól kezdve az érdekei szerint
értelmezi a világban számára kínálkozó tapasztalatokat és eszméket, ezért a
nevelés célja az életre való felkészítés, mégpedig a társadalmi valóságot
leginkább megidéző környezetben. A gyermek nem volt többé üres automata, aki a
felnőttkori intellektus, tapasztalat és moralitás ellenpontjaként, egyfajta
tudatlan ösztönösségben éli átmeneti életét, hanem érző lélek, akinek nyíló
értelme különleges bepillantást enged a személyiség általános jellemzőibe és az
emberi lélekre ható erők soha nem szűnő dinamikájába. Felmerült a lehetőség,
hogy a felnőttek álszent, kusza és olykor komisz világának néma szemtanúi
sokkal többet tudnak, mint azt hinni szeretnénk.
A pszichológia és a
pedagógia mellett talán az irodalomnak jutott a legnagyobb szerep a gyermekről
alkotott modern felfogásunk kialakításában. A fejlődésregények már bizonyították,
hogy a formálódó tudat bemutatása kitűnő lehetőséget nyújt a karakter megvilágítására,
de igazából a századvég amerikai pszichológiai realizmusa, különösen Theodore
Dreiser, Edith Wharton és Henry James prózája irányította rá a figyelmet a nyelvi
korlátaival szembesülő és folytonosan próbára tett gyermeki szubjektum
ábrázolásának kihívásaira és lehetőségeire. Míg Daisie Miller alakjával Henry James a merev európai társadalmi
viszonyokkal konfrontálódó fiatal amerikai lány megpróbáltatásait állította a középpontba,
a Maisie tudja (1897) című regényében már egyenesen arra tett
kísérletet, hogy pusztán a gyermek nézőpontjából ábrázolja a világot, ahogy a
regény előszavában fogalmaz: „csak ahogy ő látja és értelmezi, ahogy őt érinti
és őrá hat, jól vagy rosszul, észrevehetően hasznára vagy kárára.”
A szülei, majd a
mostohaszülei kaotikus és züllött életét az ablaktáblához nyomott orral vagy a
lépcsőkorlát oszlopai közül figyelő gyermek szemszögéből feltáruló világ azonban
egészen új megvilágításba helyezi a felnőtt lét meghatározó összetevőit. Így
például Maisie számára a tudás nem egyéb, mint az új tapasztalatok és a meglévő
ismeretek összeházasítására szolgáló nagyon is gyakorlati képesség, amire
különösen nagy szüksége van az őt körülvevő amorf és folyton változó emberi
viszonyok közepette. A felnőttek potemkin világának díszletei között a morális
megfontolások ugyancsak új értelmet nyernek, ahogy Maisie lassan ráébred, hogy
az erkölcsi érzék leginkább a nyilvános valóság megfogalmazását lehetővé tevő
nyelvtani szabályokban való jártassághoz hasonlatos, amellyel azután képes az
érdekeinek megfelelően befolyásolni a saját sorsát.
A Maisie tudja több mint százéves
befogadástörténete során sokan próbálták megfejteni a Henry James által
feladott rejtvényt, amit a regény eredeti címe (What Maisie Knew) még inkább kifejez: vagyis, hogy mi is az, amit
Maisie valójában tudott. A feladvány nehézségét leginkább az író bátyja,
William James hasonlata érzékelteti, aki szerint az emberi tudat megismerésének
kísérlete úgy jellemezhető, mintha egy szobában olyan gyorsan szeretnénk lámpát
gyújtani, hogy meglássuk, hogyan is néz ki a sötétség.
Európa Könyvkiadó, 1985.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 813 átlag: 5.4 |
|
|
|
|