|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
MoziHétköznapi vámpírokBaski Sándor
What We Do in the Shadows – új-zélandi-amerikai, 2014. Rendezte és írta: Taika Waititi, Jemaine Clement. Kép: Richard Bluck. Zene: Plan 9. Szereplők: Jemaine Clement (Vladislav), Cori Gonzalez-Macuer (Nick), Taika Waititi (Viago), Jonathan Brugh (Deacon), Ben Fransham (Petyr). Gyártó: Unison Films / Funny or Die. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 86 perc.
A vérszívások közti, öröklétig tartó
holtidőt is el kell valamivel ütni, és az emberekhez hasonlóan a vámpíroknak
sincs jobb ötletük a szocializációnál. Nincs olyan modern adaptációja a
mítosznak, amelyben a halhatatlan antihősöknek a vámpírlét szokásos nyűgjein
túl ne kellene az együttélésből adódó súrlódásokat is kezelniük, legyen szó
párkapcsolatról (Halhatatlan szeretők),
családról (Vámpírok, Byzantium),
mester és tanítvány viszonyról (Interjú a
vámpírral), bűnbandáról (Alkonytájt)
vagy komplett alternatív társadalomról (True
Blood, Alkonyat).
A természetükből adódóan antiszociális
rémlények együttélése nem csak drámai konfliktusok, hanem vérbő poénok forrása
is lehet, ahogy azt az Addams Family
alkotói bő negyedszázada demonstrálták. Egy-egy szűk közösség mindennapjainak
szatirikus hangvételű bemutatására a legutolsó trendek szerint mégsem a
nagyjátékfilm, hanem A hivatal által
kifejlesztett áldokumentarista sitcom-formátum az ideális. A 2010-es belga Vámpírok is ebből a kottából készült, a
filmbéli fiktív stáb egy diszfunkcionális vámpírcsalád életét követte, szó
szerint halálmegvető bátorsággal. Az új-zélandi Hétköznapi vámpírok alkotói annyival bővítik a formulát, hogy a
valóságshow narrációs eszközeit is kölcsönveszik: az egy fedél alatt élő, négy
különböző generációt és habitust képviselő vérszívók külön-külön is
kommentálják a konfliktusokat. A Taika Waititi–Jemaine Clement író-rendező-főszereplő
páros mindkét tagja a szkeccskomédia világában kezdte pályafutását, a poénok
időzítésével nincs is gondjuk; gyakorlatilag a témából adódó összes ziccert
magabiztosan ütik le, és még a CGI-trükköket is szellemesen használják.
Filmjükkel szemben tulajdonképpen csak egyetlenegy kifogás emelhető:
epizodikussága miatt tévésorozatként sokkal jobban működhetne.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 129 átlag: 5.64 |
|
|
|
|