|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Film / RegényJohn Pearson: The Profession of ViolenceSebhelyeslelkűekVarró Attila
A Kray-fivérek első életrajza új modellt adott a brit gengszterfilmnek. Habár a brit gengszterfilm amerikai
rokonához képest bő tíz éves késéssel születik meg a 2. világháború után
elharapózó bűnfertőzés konkrét immunreakciójaként, a műfaj kezdettől távol állt
a népszerű amerikai opuszok másolásától – eredendő eredetiségét nem csupán
saját, jellegzetesen brit bűnvilága biztosította, de a sebhelyes arcú kiscézároktól
gyökeresen eltérő hősökre építő történetei is. A műfajt indító spiv-filmek ciklusától (ami az ínséges
idők jegyrendszerét kihasználó feketézők alvilágában játszódott Londontól
Brightonig) a 60-as években népszerű nagyvárosi heist-filmeken át a 70-es évekre jellemző elidegenedett renegátokig
(Performance, Get Carter, McVicar), a
brit filmgengszterek alapvetően megélhetési középbűnözők; történeteik a
klasszikus rise-and-fall karriersztorik
helyett egyetlen sorsfordító küldetésre építő bukásmesék. Ennek oka nem csupán az
amerikai normákkal szembeni ellenállásban keresendő (mint más brit
zsánereknél), mivel a kezdetektől születtek kísérletek a hibridizációra (Joe Macbeth, No Orchids for Miss Blandish)
– sokkal inkább a brit alvilág alapvetően eltérő jellegének, ami egészen a
60-as évek derekáig őrizte a 19. századi hagyományokat, szegregált, specializálódott
kiscsoportjaival, viszonylagos erőszakmentességével és stabil rendjével. A
fordulat, ami a brit bűnözőcéhek alvilágát elindította a nagyarányú,
korporációs gengszterizmus útján jóformán egyetlen, pontosabban két személynek
köszönhető – a londoni East End első nagy bűncézárainak, a máig rettegéssel
emlegetett Kray fivéreknek.
Reggie és Ronnie Kray 15
esztendős karrierje az 50-es évek védelmi sápokból élő fiatalkorú bandájától az
országos hatalmuknak véget vető 1969-es tárgyalásig olyan, mintha Ben Hecht
vagy W.R. Burnett írta volna sárga forgatókönyvpapírra néhány viszkipárás éjszakán.
Adva van egy nyomornegyedben felnőtt egypetéjű ikerpár, akik primitív,
célorientált észjárásuknak és könyörtelenül hatékony módszereiknek köszönhetően
pár év alatt nem csupán rátelepednek az egész londoni alvilágra, de a
hagyományos tevékenységi kört is kiterjesztik a West End polgári világára hála
a frissen legalizált szerencsejátékoknak, és a Swinging London elitjével való
összefonódásoknak. Ráadásul nem csupán tojásegyforma ikertestvérek (aminek
anekdotákba illő menekülések sorát köszönhették), de homlokegyenest eltérő
személyiségek: Reggie a törvényes út felé vágyódó, józan gondolkodású,
klasszikus regenerációs gengszter, aki folyamatosan (ám sikertelenül) kifelé
törekszik a bűnvilágból a boldog családi élet álmát kergetve – míg Ronnie
orvosilag diagnosztizált skizofrén paranoiás, vérszomjas őrült, aki megalomán
terveivel (afrikai forradalmaktól globális maffiáig) próbálja kitölteni az életében tátongó hatalmas
űrt, amit nagyszámú fiúszeretői és befolyásos férfiakkal folytatott szerelmi afférjai
sem képesek kitölteni. A Kray fivérek
kalandokban, fordulatokban, tragédiákban bővelkedő élettörténete nem csupán
modellt, de számos sztorit adott a változó brit gengszterfilmnek (The Frightened City, The Criminal),
útjára indítva azt a folyamatot, amely a 80-as évekre közös nevezőre hozta a helyi
műfajt az amerikai kollégával.
Ez a zsánerfordító hatás
nagyrészt annak a könyvnek köszönhető, ami 1971-es megjelenésével az első
hivatalos életrajzát jelentette a Kray-párosnak: szerzőjét, a nagy angol
uralkodók és Ian Fleming élettörténetét jegyző sztárbiográfus John Pearsont még
maguk a fivérek kérték fel krónikásnak fél évvel letartóztatásuk előtt. Személyes
visszaemlékezéseik mellett több tucat alvilági bűnözőt bocsátottak az író
rendelkezésére, azzal a kéréssel, hogy a lehető legpontosabban mutassa be
karrierjüket. A The Profession of
Violence azóta is a brit gengsztervilág egyik alapműve, elképesztő és
hiteles krónika bő egy évtizednyi erőszakról, intrikáról és szenvedélyes
érzelmi küzdelemről, amelynek egyetlen fejezetéből (mint a fejszés őrül Frank
Mitchell likvidálása vagy az amerikai beépített ügynök hozzájárulása a
lebuktatáshoz) sőt akár egyetlen oldalából (lásd Ronnie városépítő terveit a
frissen létrejött Nigériában) nagyjátékfilm születhetne. Elsődleges érdeme
mégsem az, hogy a shakespeare-i királydrámák hagyományával megreformálja a brit
gengszterfikciót, hanem az a szikár, őszinte törekvés, ami mindenféle erkölcsi
prédikációtól vagy mélyenszántó eszmefutatástól mentesen szemlélteti
olvasóinak, hogy csupán némi professzionális erőszak és elszabadult embertelenség
elég ahhoz, hogy egy egész társadalom fölött köztörvényes bűnözők vegyék át a
hatalmat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 71 átlag: 5.56 |
|
|
|
|