KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Arctalan ellenség

Soós Tamás Dénes

Good Kill – amerikai, 2014. Rendezte: Andrew Niccol. Szereplők: Ethan Hawke, January Jones, Zoë Kravitz. Forgalmazó: ADS Service. 102 perc.

 

John Wayne meghatódna, Barack Obama viszont csak megvonná a vállát, ha látná az Arctalan ellenséget, mert Andrew Niccol filmje, hiába próbálkozik, nem szembesít elemi erővel a közel-keleti drónháború visszásságaival. Csak a drónhadviselés közönyét ábrázolja pontosan, ahogy a katonák egy Las Vegas melletti léghűtött konténerből, joystickkel lövik ki a 10 ezer km-re lévő, terroristá(nak vélt) embereket. Apró pontok a képernyőn, akár játékfigurák is lehetnének, az őrnagy számol vissza, 10, 9, 8, majd a porfelhőt látjuk, és a szomszéd asszonyt, ahogy a leszakadt végtagokat szedi le a fáról. Thomas Egan napi 12 órában bombázza az ellent, a maradék 12-ben némán kortyolja a vodkát és sütögeti a barbecue-t Las Vegas-i otthonában. Dróntávlatból látjuk a házat is, műzöld kert, körülötte sivatag, többet nem is kéne mondani az amerikai álom illúziójáról, a családok széteséséről, de Niccol mond, sokat és közhelyeset, ahogy azzal sem elégszik meg, hogy pusztán képekkel számoljon be a pilóta lelki válságáról, a drónháború mellett és ellen szóló, didaktikus érveket is rak mellé. Játékfilm még nem született a témában, érthető hát, hogy teljességre törekszik a rendező, de így hiteltelenné válik a film, mert bevetés közben akkor sem mondanak olyat a pilóták, hogy „mi sem vagyunk jobbak a Hamasznál”, ha a civilek likvidálásával kényelmetlenül keskennyé vált az őket a terroristáktól elválasztó határvonal.

S miközben a CIA által vezérelt, „járulékos veszteségeket” halmozó bevetések felőrlik, Egan a régi szép időket sírja vissza, amikor még repülőről, nem pedig számítógépről lőtte az ellenséget, hiszen akkor izgalom, veszély és felelősség is volt egy rakéta kioldásában. A játékba Niccol is belemegy, és úgy tesz, mintha valóban létezett volna egy aranykor, amikor még tisztességgel gyilkolták egymást az emberek. Filmjébe torz happy endet erőszakol, ami azt sugallja, el lehet választani a helyest a helytelentől, és a régi vágású amerikai hős a képernyőn keresztül is meg tudja mondani, ki terrorista, és ki nem, hogy aztán igazságot szolgáltasson a kiszolgáltatottaknak és a megnyomorítottaknak. Háborúban az igazság relatív, morálisan cselekedni pedig szinte lehetetlen – ez legutóbb az Oscarra jelölt dán filmből, a remek Egy háborúból is kiderült. Niccol egyszerűbb világ iránt táplált nosztalgiája, bár érthető, de olyan hamisan cseng a terrorizmus korában, hogy tényleg csak egy John Wayne tudna rajta meghatódni.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12763