|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégPókember 2.Pápai Zsolt
Az amerikai sorozatfilmeket rendre az a vád éri, hogy a folytatások utánzatai, halovány kópiái csupán a korábbi epizódoknak. Sokan úgy tartják, a reprintmozik gyártásának az ötlethiány az oka, és ennek a vélekedésnek van is alapja, ám nem minden esetben az invenció kifáradásával magyarázható a jelenség. Gyakran rafinált marketingstratégia áll a háttérben, a hollywoodi szemlélet egyik fő irányelve szerint ugyanis a film ugyanolyan piaci termék, mint bármely más árucikk, amelyet ha egyszer sikeresen bevezettek, akkor addig kell gyártani, amíg népszerű, ráadásul az újabb és újabb termékváltozatoknak csak csekély mértékben szabad különbözniük a korábbiaktól.
A Pókember 2. a sorozatfilmek gyártása mögött munkáló gondolkozásmódot minden más, hasonló típusú produkciónál jobban illusztrálja. Hihetetlen gazdag anyagból, több száz füzetet számláló képregény-sorozatból válogathattak volna a producerek, ám ők nem éltek a lehetőséggel, sőt óvatos duhaj módjára voltaképp nem akartak egyebet, mint újraforgatni a több mint 800 millió dollárt fialt első részt. A film alig szolgál eredeti elemmel, szinte kizárólag az első epizódban bevált figurákat, konfliktusokat, motívumokat és trükköket használja.
Jellemző, hogy a hatalmas Marvel-univerzumból ismét egy őrült tudós-figura szerepel antagonistaként, aki mellett új karakter nem jelenik meg. A felmerülő konfliktusok is hasonlóak az első részhez: a film a világ – pontosabban New York – megmentésének kötelező problematikája mellett tovább gombolyítja az unásig ismerős szerelmi szálat és újfent hangsúlyosan tárgyalja a címszereplő identitás-válságát. A stiláris megoldások terén sem lép előre az új epizód: ismét csak néhány jelenetben érvényesülhet Sam Raimi rendező kivételes vizuális fantáziája és humora, továbbá a trükkök jellege és színvonala sem változott. Mindennek meg is van az eredménye: a Pókember 2. csak egy-egy kósza pillanatra izgalmas darab, egészében véve azonban máris idejétmúlt film.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1119 átlag: 5.49 |
|
|
|
|