|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAli G IndahouseCsillag Márton
A Csatorna túlpartján az utóbbi években a régi-új gengszterfilmek mellett megszületett egy új brit filmtípus, a „megélhetési” vígjáték (Alul semmi, Fűbenjáró bűn). Ezen kesernyés humorú, társadalmilag bebetonozott alkotások rendezői büszkén állnak ellen a sokszínű amerikai vígjáték csábításának – megteremtve a nemzeti szomorú-vígjátékot –, akadnak azonban olyan direktorok is, akik a hazai széllel szemben igyekeznek… Ali G, azaz Sacha Baron Cohen pályáját késő esti tévéműsorokban celebrált ötperces interjúkkal kezdte: komoly embereknek tett fel kétértelmű kérdéseket, és kapott – a közönség számára – egyértelműen obszcén válaszokat. Köldökig húzott bugyogójával és hímtagig tolt mackónadrágjával a hazai aranyláncos pszeudo-gengsztereket figurázta ki, csakhogy túlságosan gyorsan azonosult szerepével. Hamarosan saját műsort indított és – Woody Allen Zeligjéhez hasonlóan – „négerré változó zsidó” létére kénytelen volt fogadni a helyi neonácik halálos fenyegetéseit. Ali első nagyjátékfilmje alig több egy elvetélt maszturbálás emlékénél, főhősünk kötött sapkájában és esztéká-napszemüvegében olyan öntudatosan vonul végig a gyermeki fantáziával felfűzött jeleneteken, mint az óvódás, aki végre kimondhatta, hogy kuki. Korrupt politikusokat süllyeszt el, jóravaló kormányfőket támaszt fel és nemzetközi konfliktusokat old meg sok-sok marihuána segítségével – pedig nem az a kimondott gondolatakrobata, hiszen folyton kedvenc tornaszere, a szőrös rombusz jár a fejében. Ali filmjével komoly lépéseket tesz a politikai inkorrektség területén, becsületére válik ugyanakkor, hogy hanyagolja a testnedvek örökös megidézését, és hogy 88 perc alatt csak egyszer himbálja meg a fütykösét. Ezzel elfoglalja helyét a masszív hazai középmezőnyben: perverzebb, mint James Bond és közönségesebb, mint Robbie Williams.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1248 átlag: 5.48 |
|
|
|
|