|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Japán hullámokN. N.
A japán filmművészet az 50-es évek idején bekövetkezett nemzetközi áttörése óta az európai nagyközönség számára egyet jelentett a nyugodt, csendes erő és melankólikus belenyugvás filmalkotásaival: a Mizoguchi, Ozu, Naruse vagy Kaneto Shindo remekműveivel fémjelzett világképből csupán a „legnyugatibb japán”, Kurosawa Akira szenvedélyesen individualista életműve lógott ki. Az elmúlt évtizedben azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a külvilág sokáig csupán a tájfun szemét ismerte – az azt körülvevő őserők tombolásából kevés látszott a Lemenő Nap országaiból nézve. Kitano Takeshi sikerkarrierje óta megújult nemzetközi érdeklődés fordul Japán felé, ám ez már nem a shomen-gekik társadalmi és erkölcsi problémái fölött meditáló Japán. A haldokló stúdióóriások felett, amelyeknél egykor a legnagyobbak dolgoztak, mára átlépnek a video- és digitál-nemzedék zabolátlan tehetségei, miközben reneszánszukat élik az ezredvégi filmdivatokat évtizedekkel megelőző kismesterek, az újra aktív Imamurától, Oshimától, a nemrég elhunyt Fukasaku Kinjin keresztül, a jakuzafilmek kultuszrendezőjeként ismert Suzuki Seijunig. A kudarcot valló stúdiórendszer, ami a 90-es években már képtelen volt kitermelni saját utánpótlásvonalát, megnyitotta az utat a független film előtt, táplálkozzon az az egyszemélyes dokumentarizmusból, az olcsó szériafilmekből vagy akár a szoftpornó-iparból: soha nem látott generációváltás zajlik, egyre sebesebben és nagyobb zajjal, Japánban.
Isten hozott minket a vihar kapujában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3509 átlag: 5.54 |
|
|
|
|