|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHálószobák és előszobákTamás Amaryllis
A rendező, Rose Troche, aki 1994-ben robbantott a Go Fish-sel, derűs, önironikus, többszörösen csavart történetével bizonyára fölborzolja a kedélyeket. Bohózata – a nemiség, a barátság, az érzelmek labirintusában bolyongó londoni, jórészt homoszexuális baráti társaságról – természetességével nyűgöz le. Friss, vérbő komédiát látunk, variációkat az esendőségről. Arról, hogy azt kapjuk a világtól, amit magunk is adunk. De a világegyetem nem ítél, s ezt a nem ítélkező igazságot ismeri Rose Troche, ahogy színészei is: a „trainspottingos”, itt kétezredik évi Orpheuszként bizonytalankodó Kevin McKidd, a sugárzó Jennifer Ehle, akit Constance Wilde-ként nem is olyan régen már szívünkbe zártunk, a faunként ugrabugráló Tom Hollander, az ausztrál Hugo Weaving, sátáni mimikájával... Igazi reveláció a színidirektorként, íróként is tevékenykedő Simon Callow (Forman Amadeusából is ismerős). Itt leleplező, halk látleletét adja a pszichiáteri, pszichológusi öntelt humbugságnak, mutatós csalásnak és önbecsapásnak. Könnyed eleganciával, ugyanakkor vitriolos humorral szól a morális útvesztőkben kínlódók vámszedőinek kétes hatalmáról.
Hogyan született ez a film, amely tele van vitalitással, ötlettel, érzelmekkel, harsány szókimondással? A fáma szerint Rose Troche éppen egy George Cukorról (!) forgatandó portré (Hollywood aranykora) miatt utazott Londonba, Dorothy Berwin producerhez és Cecil Dempsey-hez. Ők adták az ötletet és a forgatókönyv első változatát Troche-nak, ekképp fogant hát a brit módra szilaj csintalankodás a Sundance felfedezte, brooklyni rendezőben.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1268 átlag: 5.53 |
|
|
|
|