Láttuk még

Végső állomás

Glauziusz Tamás

Ebben a tucatfilmben a fiatal színészek szembeszökően gyenge játéka a legfigyelemreméltóbb. Kár, hogy bármely európai amatőr-társulat színvonalát elbukják, hiszen a hollywoodi film utóbbi években fontos és érdekes vonulata lett a „tini-horrornak” vagy talán „college-horrornak” nevezhető filmfajta. Bennük gimnazisták vagy húsz év körüli (és sohasem idősebb) egyetemisták követnek el bűnöket, majd válnak bonyolultan kitervelt és rendkívül véres bosszú áldozataivá. Az idevágó fontos (nem feltétlenül jó) filmek ismertebbjei: Sikoly 1 és Sikoly 2, Tudom mit tettél tavaly nyáron, Urban Legend (magyar forgalmazásban Rémségek könyve). A Final Destinationt nem azért nehéz közéjük sorolni, mert még színészei játékánál is gyengébb, hanem mert nem bűnfilm. Diákhősei ugyanis semmiféle bűnt nem követnek el, titkuk sincs és bosszút sem forralnak. Ellenfelük ugyanis maga a nagybetűs Halál, „akinek” látványos repülőgépkatasztrófás terveit az egyik fiú megsejti, és az indulni kész (majd felrobbanó) gépből kivezeti néhány osztálytársát. A Halál ezután sorban végez a szökevényekkel, hogy aztán, nagy és látványos katasztrófa-jelenetek után többször is melléfogva mégis megtorpanjon.

Amikor a halandó emberek ellenfele a halhatatlan és mindig győztesnek látszó Halál, akkor nem a bűnfilm kategoriájában vagyunk. Horrorfilmnek vagy thrillernek sem hívhatjuk az ilyesmit. A borzalom és iszonyat diadalmasan masírozhat ugyan ezen a vásznon, de csak természeti csapások sorozataként (katasztrófafilm – talán a nemesen klasszikus horror legméltatlanabb ellentéte), gondolati háttérként meg öblös butasággal gomolyog sátáni-túlvilági, „filozofikus” filmek minden bölcsessége. A Final Destination szuperszonikus repülőgéphez méltatlanul tétován tévelyeg, zakatol és dübörög ez utóbbi filmfajták sinein. Természetesen a néző nem kategoriák szerint szeret vagy nem szeret egy filmet. Attól, hogy nem felel meg a bűnfilm nem is annyira „szabályainak”, hanem alapvető műfaji feltételeinek, a Final Destination még lehetne érdekes film. Mégsem az, hanem buta és fantáziátlan mozi, ahol a harsogóan üres katasztrófaszcénák is egyre unalmasabbak, s a Halál meg a Végzet óvodás filozófiájából a klipek látványa marad csak a mozivásznon. Rendezője kétségbesett küzdelmet vív, na nem a Halállal, hanem a filmcsinálás szakmai minimumával, s ha végül tán „elégséges” érdemjeggyel távozik a vizsgabizottságtól, az ingerült unalmukban tán a kritikusoknál is szigorúbb nézők nyomatékosan bevéshetik a szekundát. Jegyvételükért önmaguknak is.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 58-59. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3125

Cikk értékelése:

szavazat: 866 átlag: 5.38