|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégEredendő bűnElek Kálmán
Vigyázat, film noir! A ponyva-szakíró Cornell Woolrich Waltz Into Darkness című dolgozatából merítő Eredendő bűn a puffadt ajkú Angelina Jolie sejtelmes szavaival nyit, s a hunyorgó Antonio Banderas zárszavával ér véget. A köztes másfél órában kibomló szerelmi melodrámában egy tehetős kubai kávékereskedő (Banderas) amerikai feleséget rendel, de némi fondorlat folytán csábos szélhámosnőt (Jolie) kap kézhez. A jó vásárnak induló cseréből aztán sok kalamajka adódik – késelnek és kávéznak, mérgeznek és ármánykodnak, színlelnek és szeretnek, izzadnak ágyban és életveszélyben, őrjöngenek kínjukban és örömükben… „Olcsó melodráma” – fintorog az úrilányt játszó statiszta a filmbéli színielőadás láttán, a néző meg nem tudja, most mi van, lehet, hogy valaki odaátról üzenget? A látványos díszletek előtt zajló, háromszereplős (femme fatale – züllött bűntárs – csapdába csalt hős) kvázi-thrillert éppen a műfaj lételemének számító feszültség hiánya öli meg. A Woolrich-féle írott eredetiben talán volt valami a teátrális dialógusokon és a század eleji Kuba egzotikumainak leírásán kívül. Ha volt is, a Banderas ülepének és Jolie kebleinek fényképezésébe, valamint a korhű atmoszféra megteremtésébe feledkezett filmesek tudomást se vettek róla. Pedig a valódi film noir, melyet megkíséreltek életre kelteni, nem sztár-, de még csak nem is büdzsé-függő. Félelem- és feszültségérzet, bukás és esendőség a kulcsszavai, s még csak hírből sem ismeri a megbocsátást, a happy endinget. Az Eredendő bűn megmosolyogtató tündérmesének tűnik a készítői által igen nagyra tartott noir-nagyságokhoz képest, ha egyáltalán illendő egy kiérdemesült műfaj korszakalkotó darabjaihoz hasonlítani.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1041 átlag: 5.51 |
|
|
|
|