|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFolt a zsákjátSneé Péter
Félreértés, szerepcsere nélkül nincsen bohózat. Egy kandi pillantás a játék misztériumába: régi énjüket miként ejtik el az elibénk állók és hogyan öltenek új alakot. Együtt kérdenénk a mímessel, ki vagyok én? – hátha csakugyan volnék valaki.
Szigorú dramaturgia felügyelt egykor a komédiára, nehogy kihallatszódjék mögüle a „sehol se találom” keserves sírása. Ezernyi furfang, bohókás, ravasz ötlet terelte másfelé a figyelmet, zárt sorompó őrizte a műfajok közti határt. Kinek jutott volna eszébe bújócskázni alatta, fittyet hányva szabályaira, a formákra? Az olyannyira elterjedt kézikönyvek, hasznos szövegírói segédletek azonban addig szajkózták a kánont, míg annak értelme elveszett. Minek vigyáznánk a sajátosságokra, amikor „végső fokon” minden együvé tart, a cél közös, eladható árut kínálni a piacon.
Ami a nagy öntőformából most kikerült, semmire sem hasonlít, mert mindenre emlékeztet egy kicsit. Az eleje mintha realista vígjáték volna az élet perifériájáról, hogy azután miliőt váltson, és az azonosság-keresés művi komédiájában teljesedjék ki. Ne feledjük, egyedül a Beverly Hills-i polgár lehet személyiség, a kevésbé rangos helyen terpeszkedők unalmasak, történetük merő szenvedés.
Hamar eldurrannak persze a kész patronok, ismét szabályokat cserélünk hát és a krimi-paródiába lépünk, hogy a kívánatos happy endhez jussunk végre, levonván az örök tanulságot: hív társ híján semmi sem sikerülhet. És vége.
A szórakoztatás terheit fáradt színészeikre hárítják az alkotók, no meg a szerencsétlen fordítóra. Utóbbinak kell feltöltenie friss szöveghumorral a szétfutó jeleneteket, hogy az ébrenléthez kellő csekélyke inger meglegyen. Mily félreértése ez bohózatnak, vigasznak és filmnek!
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1651 átlag: 5.51 |
|
|
|
|