Láttuk még

Szerepcsere

Baló Júlia

A pénz az isten, de a pénz nem minden. Aztán: a tőzsdén sem élet- és generációfogytiglan biztosítottak a pozíciók, nem szabad mindent egy kém-információra bízni. Továbbá: ne csináljunk embertársainkból bohócot, még kevésbé marionettet. Nem szép dolog. Veszélyes is: lehet, hogy az egyik zsinór elszakad...

Rudolph és Mortimer – mindkettő Duke, hiszen testvérek – ügynöki társaság vezetői. Két öregember, akik egy dollárba fogadnak: vajon a környezete teszi az embert emberré vagy pedig minden eldöntődött már a születésünk pillanatában. A bamba-stréber pénzmágnást kizüllesztik az ügynöki társaságból – ahol pedig fontos szerepe volt –, lezüllesztik az életben. Az utcai fekete, csavargó fiút felemelik a pénzmágnás helyébe, ágyába. Még az angol inast is megkapja. Ez utóbbi a csali. A nézőé. Ugyanis az inas figurája olyan jóra sikeredett, hogy megjelenése pillanatában azt sejteti – lévén angol az amerikaiak között –, hogy majd kemény humorú társadalombírálatot, vagy legalábbis valamiféle igazi komédiát kapunk.

Nem, helyette elkoptatott vígjátéki szituációk, ismerős figurák, szokványos képi-, verbális humor.

A fekete fiú már sikeres üzletember, amikor egy kis „utazásra” az illemhelyre vonul. Ám, alighogy magára csukja az ajtót és rágyújt a varázscigire, meghallja Duke és Duke társalgását, ami világosságot gyújt kábuló agyában, és cselekszik.

A végkifejletre már a néző is meggonoszodik, s amikor az egyik ravasz öreget szívroham dönti a mentők karjaiba, úgy gondoljuk: hál’isten.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 57-58. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5567

Cikk értékelése:

szavazat: 1138 átlag: 5.72