|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTökéletes katonaBarotányi Zoltán
Vajon túl lehet-e élni ép testtel és lélekkel egy igazi háborút? És ha igen, egyáltalán érdemes-e? Íme az intő példa: Roland Emmerich akció-reakció filmjének, a Tökéletes katonának hősei nem csupán a háborút, még saját halálukat is túlélik – de milyen áron!
Jégbe fagyasztva, génmanipulálva, tudattörölve élik egyébként jobbra-szebbre érdemes életüket, egy többé-kevésbé halhatatlan szuperkommandó tagjaiként, a félistenek harci képességével, no és azok tökéletes korlátoltságával megáldva-megverve. A mirelit alakulat kalandról kalandra tör előre, útját hullák szegélyezik. A sok névtelen harcos közül valósággal kimagaslik Dolph Lundgren és Jean-Claude van Damme, a kortárs filmművészet két élő klasszikusa, a kiváló és közismert karakterépítők, a lelki rezdülések cizellált megjelenítői, akik ezúttal is művészetük legjavát nyújtják. Sajnálatos módon a két harcostárs és természetes szövetséges holmi nevetséges okok miatt (a mi derék Dolfink kiirt egy falut) már filmünk elején egymás ellen fordul – mi több, szitává lövi egymást. A mélyhűtött ellenszenv előbb-utóbb a felszínre tör: halálos küzdelemben csap össze a latinos lendület (Zsanklód) és a teuton brutalitás (Dolfi), az ébredező erkölcsi érzék és a kivirágzott katonai drill.
A végeredmény nem lehet kétséges, a nembéliség (a gyengébbek kedvéért: Zsanklód) ismét „lealázza” a partikularitás izomagyú démonát. A személyiség (a hadseregben igencsak gyakori) szétesését csak a test széthullása tetőzheti be – alighanem ezt konstatálhatja szegény Dolfi, miközben élete utolsó momentumaként felaprítja a szecskavágó.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3098 átlag: 5.38 |
|
|
|
|