|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz istenek a fejükre estekHegyi Gyula
Ha valamely úriember úgy berúg, akár egy csacsi, az ritka látványosságnak aligha nevezhető, ilyesmit elég sokfelé láthatunk – magam olykor akár tükörben is. De ha csacsik, majmok, boldog állatok isszák le magukat amúgy jó embermódra a sárga földig, az mindenképp kivételes látványosságnak számít, s feltétlenül érdemes a filmes megörökítésre. A Sivatagi show című amerikai film alkotója a Kalahari sivatag állatvilágának számos ilyen és ehhez hasonló, groteszk és mulatságos pillanatát leste el (rendezte meg?), a szórakoztató ismeretterjesztés oly sajnálatosan ritka műfajában. Ezúttal a Kalahari sivatag más élőlényeivel: az ott élő emberekkel ismerkedhetünk meg. S mivel, némiképp öntelten, úgy hisszük, hogy az emberi fajról elég sokat tudunk már, a sivatagi komédia e fejezetében a szórakoztatás kiütéses győzelmet arat az ismeretterjesztés felett. A sivatagban bóklászó, üzletelő, misszióra törekvő, szerelmeskedő és szerencsétlenkedő emberek kalandjait számos eredeti és számtalan, másoktól átvett filmes geg élénkíti, s még a jó öreg érzelgősség is becsorog egykét jelenetbe. Ilyen szempontból az állati Show kétségkívül jobb volt: meglehet persze, ha ugyanannyi állat-filmet láttunk volna eddig, mint human love story-t, akkor árnyaltabban fogalmaznánk.
Frappáns és számunkra bizonyos értelemben szokatlan viszont az a látószög, amellyel a film, sok-sok hasraesős tréfa közepette, a sivatag mai arcát, s tágabban a jelen Afrikáját be mutatja. A közeli Dél-Afrika rohanó, környezetpusztító, amerikanizált konzum-civilizációja és a dél-amerikai módra puccsról puccsra vergődő botswanai állam abban mindenesetre azonos, hogy a sivatagi természethez alkalmazkodó élethez már egyikük sem ért. Fehérek és civilizált feketék egyaránt fényévnyi távol élnek a kis busmantól, aki ezek tudományát könnyen elsajátítja, kissé mulatságosnak is találja, de aztán mégiscsak visszamegy az övéihez, a természetbe, ahová viszont az úgynevezett civilizációban születettek számára, legyenek bár európaiak vagy afrikaiak, már nem vezet út. Csak kukkolói lehetnek a sivatagnak.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1659 átlag: 5.56 |
|
|
|
|