|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA Sárkány közbelépDániel Ferenc
Megtévesztőén szolid cím. Hogy közbelép? Talán inkább röpül, vágódik, lábbal előre robban; árnyékként oson, fittyet hány a gyarló gravitációnak „sárkány”-Bruce Lee, a nálunk ezidáig ismeretlen hongkongi karate-filmek sztárja. Pontosabban: a sztár emulzió-őrizte képmása; mert Bruce Lee a mitikus hírek szerint meghalt; öngyilkos lett vagy agyonhajszolták a karatés mozik özönében, nem tudni. A mozgóképet nézve örökéletűnek, rugalmasan fiatalnak s legyőzhetetlennek kellett volna maradnia. Lí ugyanis másként csinálja, mint a többi karate-párbajhős. Azok (férfiak vagy nők, feketék, fehérek vagy sárgák) ha a jó oldalán küzdenek is, győzni akarnak, mutatványoskodnak, védekeznek, támadnak; a rosszak – bemocskolván a karate-szentélyt – vérre mennek és ölnek. Lí teste a belső összpontosítás eszköze, találatra edzett léleké; mondjam, hogy maga az igazság? Hogy a térbeli erővonalak, amelyeket pengeélű tenyerével, acélos lábfejével, szeme sugarával az ellenfeleire irányít, a törvény beteljesítésének pályái? No persze, csak a felvevőgép előtti páston, jól begyakorolt akrobaták, kaszkadőrök között.
Ez utóbbiak szám szerint lenyűgözően sokan vannak a vásznon. Robert Clouse rendező és producerei, amúgy amerikai módra nem gyötrik magukat a cselekmény túlbonyolításával; szinte bájos és lefegyverző, hogy semmit sem bonyolítanak, a pénzüket a látványba fektetik. Megéri. Inkább nézi az ember „szurkolóként” az ázsiai testgyakorlatok attrakcióit színesben, cinemaszkóp méretűn is telített vásznon, mintsemhogy így-úgy árnyalt, kissé megbolondított történetet kérjen számon. Ebben a, közegben logikát keresni időigényes lenne. Legalább száz válldobással kevesebb, kétszáz fejrúgással szegényebb, harminc párviadallal szűkösebb volna a mozi-mérkőzés, ha – tegyük fel – megindokolnák, miért invitálja addig jól elkülönített palotájába a tisztaság Harcosait az immanensen gonosz Hán.
Láthatunk üstben fortyogó kokaint, hát-tetoválást, dzsunkákat, tükörtermet, föld alatti börtönt, labirintust; hevített téglasor zúzását puszta ököllel, örömlányokat és testőrlányokat; repülő acéltűkkel trafált almákat, egzotikus fegyvernemeket és tömérdek”hu-hu”-kiáltozó karate-embert. Göncük színe a színdramaturgia pontos szabályai szerint elárulja hovatartozásukat. Csak Lee (vagy Lí), a csöndes, higgadt, szimpatikus hős nem tartozik „hová”. Ő a legendák sárkányfia. Ellenfelei bizonyára kollegiális tisztelettel engedték legyőzetni magukat általa; tudván, hogy a szörnykiáltó még karcolást sem ejtett, soha.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1810 átlag: 5.46 |
|
|
|
|