|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA francia hadnagy szeretőjeTakács Ferenc
Karel Reisz és Harold Pinter fogatókönyvíró munkája a nálunk főként A lepkegyűjtő kapcsán ismert John Fowles 1969-ben megjelent regényének a filmváltozata. A könyv, mely – szokatlan elegyben – azóta is egyszerre kritikusi csemege és tömegsiker angol nyelvterületen, úgynevezett metafikciós prózakísérlet: benne egy 1967–68 táján „szituált” író igyekszik előállítani egy 1867-ben játszódó, jellegzetesen XIX. századi angol regényt, mely elvben éppen megíródhatott volna száz évvel korábban, de mégis – logikusan és szükségképpen – megíratlan maradt; Fowles regénye magának ennek a kísérletnek a krónikája és a két kor összehasonlító mentalitásvizsgálata mellett a két kor – viktoriánus és modern – regényeszményét és regényírói módszertanát is szembesíti egymással, s tulajdonképpeni témája maga a regény, annak megírhatósága, illetve megírhatatlansága. Reisz és Pinter számára nyilván önként adódott, hogy ennek a formának a filmbeli megfelelőjét abban a „meta-filmes” módszertanban találja meg, mely éppen a regény megírásának évtizedében hozott egy sor érdekes újhullámos eredményt: Fellini, Antonioni, Resnais, Godard és mások munkáiban láttuk ezt a „film a filmről”, „filmkészítés a filmkészítésről” szerkezetet, legtartalmasabban talán éppen a Nyolc és félben, amely önmaga elkészíthetetlenségéből készült el.
Viszont – a regényhez képest – Reisz és Pinter kénytelenek voltak egyszerűbb utat választani: a filmen – logikusan film készül és nem regény, tehát ki kellett hagynia a fowlesi „modern regényíró” alakját, aki beleszól hősei sorsába, változatokat ad életükre, mindvégig kommentálja a kort, amelyről (és a kort, amelyben) ír, és azt is, hogy ennek során mit miért tesz. Helyette – mivel a filmben készülő film amúgyis szerelmi történet, Sarah és Charles 1867-ben játszódó szerelmi regénye, amelynek során (és amelynek segítségével) mindketten képesek megszabadulni mindattól, ami bennük a koré, s eljutni a „tisztán emberi” szabadság állapotába – a forgatás során szövődő színész-szerelem ötletéhez nyúltak: a Sarah-t és Charles-t játszó Anna és Mike (Meryl Streep és Jeremy Irons játsszák őket) egymásba szeretnek. Viszonyuk egy sor párhuzammal és ellenponttal szolgál a szerelmi viszonyhoz, amelynek szereplőit a készülő filmen játsszák, sőt, a két szerelem – részben a néző számára, de a szerelmesek, elsősorban Charles (azaz Mike) tudatában is – egymásba olvad, és ez egyben illúzió és valóság, filmbeli és filmen kívüli világ bonyolult összefüggéseire van hivatva ébreszteni a nézőt a maga paradox rövidzárlataival.
Ez persze szükségképp szegényesebb végeredmény, ha a regény felől nézzük a filmet, sőt a választott fogást némi rosszindulattal olcsó hollywoodi patronnak is bélyegezhetjük: a szerelmeseket játszó színészek maguk is egymásba szeretnek és ez aztán mindenféle izgalmas dologhoz vezet. Másrészt van némi váratlan – és valóban izgalmasan tanulságos – eszmei hozadéka is a fogásnak: a páratlanul érzékletes, bár mindvégig játékosan illuzórikus korhűséggel ábrázolt múlt századi szerelem pátoszát a modern „forgatási szerelem” olyan kesernyésen ellenpontozza, hogy ez az eredeti regény ironikus továbbgondolásának is felfogható. Az emberi, szerelmi és szexuális szabadság ugyanis, amiért Sarah és Charles irtózatos árat fizet, Anna és Mike számára magátólértetődően adott a huszadik században. Csak éppen értékét vesztette: viszonyuk nem sokkal több a kötelező félrelépésnél, némi kínlódás és hamvábaholt változtatási szándék után mindketten élik tovább a maguk életszerepét, azt, amit kor, helyzet, foglalkozás és napi divat oszt rájuk. Azaz: valójában ők viselkednek viktoriánus módra: szabadságuk üres huszadik századi konvenció és társadalmi kényszer, s hogy autentikus szabadság legyen belőle, ahhoz – és ez a film finoman ironikus tanulsága – a jelek szerint olyan erős láncokra van szükség, amilyeneket Sarah-nak és Charles-nak kellett lerázniuk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1400 átlag: 5.4 |
|
|
|
|