|
Év
1996/december
|
KRÓNIKA
N. N.: Eduard Zahariev halálára
Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
Nyírő András: Virtuális nemzeti
Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
Báron György: Jack
Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
Tamás Amaryllis: Sárkányszív
Bori Erzsébet: Francia csók
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVigyázz! Kígyó!Deli Bálint Attila
Egy üzbég község napfényes – és provinciális – derűjét gyilkosságsorozat borítja árnyékba. E „képes” beszéd a „filmnyelv” tükre is: a napfényes panorámák sötét belsőkben fényképezett premier plánokkal alkotnak végletet. S e vonás a „jellemekre” is igaz: az „alvilág” és a „hatóság” fekete-fehér ellentétét aligha enyhítheti a színestechnika (ami; mellesleg, a film erénye). A fizikai világ színskálája – tájak, tárgyak, arcok – nem képes önmagában áttörni a pszichikai színtelenséget. E végletek között alig van átmenet, itt lelhetjük föl – egyetlen jelenetben – az egyetlen megfelelően alkalmazott filmes feszültségkeltő eszközt: a túl közeli beállítás (szuperplán) valóban szorongást kelt, különösen, ha éjszakai „sötétben” osonó embereket fotózunk, akik előtt nádsövény képez eleven rácsot. Véletlen vagy tudatos hatáseszköz ez a rendező kezében – enyhítsünk: mindegy.
A gyilkosságok kollektív szomorúságba döntik a helység patriarchális viszonyok közt élő lakosságát, nemkülönben az üzbég „seriffet” és családját, akikhez városi – civil ruhás! – nyomozó is társul, lévén az ügy „bonyolult”. Innen a történet – hiába a ponyvakrimi megannyi penészes kelléke – romos erőd, titkos folyosók, kígyóbűvölés, ártatlan szerelem – teljességgel „unalmas, érdektelen, lassú”. A szerzők ugyanis alapvető szerkezeti hibát vétenek: ha a Ki a gyilkos? a krimi rejtvénye, semmiképp sem tehetjük érdekfeszítővé (ráadásul 130 perces!) történetünket azzal, hogy már a címben leleplezzük „arcvonásait”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1157 átlag: 5.58 |
|
|
|
|