KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fábri Zoltán

Vádló a védőről

Illés György

Az első film, amelyet Fábri Zoltánnal forgattam, a Vihar volt 1951-ben. Zoli pár évvel azelőtt került a gyárba művészeti vezetőnek. Aztán hosszú szünet következett kettőnk kapcsolatában, a legközelebbi közös munka a Húsz óra, életem meghatározó élménye.

Harmincöt éve dolgoztam a szakmában, világosítóként kezdtem, a Húsz óra előtt is fényképeztem már jó néhány filmet, de az alatt a forgatás alatt értettem meg igazán, hogy a szakmai rutint csak akkor érdemes működtetni, ha az egy gondolat szolgálatában áll. Fábritól tanultam meg elemezni az irodalmi műveket, megtalálni bennük azt az alkotói szándékot, amelyet magunkévá tehetünk és a vászonra vetíthetünk. Közös munkáink során tudatosodott bennem, hogy ha egy operatőr bizonyos szakmai tapasztalatok birtokában nem a gondolat kifejezésére törekszik, könnyen magamutogatóvá válik, önmagát, vagy ami még rosszabb, másokat ismételget.

Fábri módszere a következő volt: a novellát vagy regényt (hiszen elsősorban nemes irodalmi anyagból dolgozott) először egy filmnovella formájában fogalmazta meg. Elolvastatta velem, aztán bezárkóztunk, és én vádlóként, ő a védő szerepében átbeszéltük az anyagot. A beszélgetés alapján írta meg az irodalmi forgatókönyvet, amelyet ugyancsak közösen vitattunk meg. Ezután indultam el a díszlettervezővel helyszíneket keresni. A kínálatból aztán Zoli választott. A konkrét helyszínek ismeretében írta meg a technikai forgatókönyvet, a film kottáját. Mindent aprólékosan, gondosan eltervezett. Ő már pontosan látta maga előtt a kész filmet. Az operatőri munkának csak a szerkezetét határozta meg, tehát hogy bizonyos kameramozgásnál kinek az arcát akarja látni, és milyen sorrendben. Közösen beszéltük meg, milyen színvilága legyen a filmnek. Én nem nagyon kedvelem a tarka színek kavalkádját, vonzódom a pasztellhez, szerencsére ebben mindig egyetértettünk. Teljes bizalmát éreztem, amire büszke voltam, hiszen Zoli képzőművészeti tehetsége közismert volt.

Manapság sokan vádaskodnak, amikor azt kutatják, vajon miért vonult vissza, miért hagyta abba a rendezést. Úgy emlékszem, mintha ma történt volna. A Gyertek el a névnapomra első forgatási napján odajött hozzám: „Neked elmondom, ez az utolsó filmem.” Persze, hogy azt hittem, viccel. Többször megkérdeztem a forgatás során, miért döntött így, és Zoli azt válaszolta, megérett benne a gondolat, hogy nem szabad több filmet csinálnia. Sosem indokolta meg, hogy miért.

Nem tudtam meg, miért keseredett meg ennyire élete vége felé. A tanítást is abbahagyta a főiskolán, mert úgy érezte, leírták már. Pedig fantasztikus tanár volt, olyan lelkesen készült óráira, olyan gonddal adta át a mesterséget, mint kevesen.

Nem hiszem, hogy ne lett volna még mondandója a világról. Nem járt el felette az idő, tudom, hogyan reagált a körülötte történtekről, filmes hallgatása alatt is sokat beszélgettünk. Nem ment ki a divatból, mert sosem volt divatos.

Fábri Zoltán azon kevés magyar rendezők közé tartozott, akiknek ars poeticájuk volt. Minden filmje tulajdonképpen ugyanarról szólt: az erőszak ellen a kisember méltóságáért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=762