Láttuk még

Dominó

Nevelős Zoltán

Ha egy Beverly Hills-i elitből szalajtott kislány divatmodell lesz, az nem nagy szám, viszont ha ez a lány unalmában fejvadásznak áll, és tényleg macsóbb a macsóknál, az már olyan téma, ami megér egy filmet. Tony Scott legalábbis így gondolta, amikor a kilencvenes évek elején megismerte Domino Harvey-t, Lawrence Harvey színész (Alamo, A mandzsúriai jelölt) lányát, aki akkor már állig felfegyverzett óvadékügynökként dolgozott Los Angelesben. A Nikita és amerikai remake-je, A bérgyilkosnő után már nem számított újdonságnak, hogy egy csinos nő kíméletlen gyilkos legyen, a figura azonban bírt akkora vonzerővel, hogy Scott jó tíz éven keresztül ne hagyja veszni a tervet. Domino adrenalin-hajszoló élete eközben a filmet megelőzve ért el a befejezésig: 2005 nyarán, 35 éves korában fájdalomcsillapító-túladagolásban meghalt – így a film már a neki szóló, megemlékező ajánlással zárhatja le a történetet.

A hosszan várakoztatott (és nem biztos, hogy érlelt) produkció akkor indult el a megvalósulás felé, amikor a Donnie Darko író-rendezőjeként befutott Richard Kelly írta meg a maga forgatókönyv-verzióját. A valós személyeket jórészt fiktív – korrupt bürokratákat és a maffiát is felvonultató – cselekménybe pottyantotta bele, az idősíkokat alaposan megvariálta, és az eredmény működőképes akciófilm-alapanyag lett. Az, hogy híján volt bárminemű eredetiségnek (a befejezés három csoport közti leszámolása például egy az egyben a Tiszta románcból való), aligha zavarhatta Scottot, hiszen a képi megvalósításban ő is a reklámfilmes indulása óta követett, „bombasztikus forma – felejthető tartalom” ars poeticáját érvényesítette. A Dominó pont úgy néz ki, mint eggyel korábbi filmje, A tűzben edzett férfi – feszítetten kontrasztos színek, szaggatott, átfedő vágások, folyton mozgó kamera. Scott mestere a mozgóképnek, minden másodperc átgondoltságról, magas technikai tudásról és műgondról árulkodik, a film mégsem jó. Hiába a régi cimborák, Mickey Rourke és Christopher Walken, valamint a címszerepben a britek üdvöskéje, Keira Knightley szintúgy profi szereplése, a velő hiányzik a produkcióból. Ahogy a jelképként (agyon)használt motívumok, a feldobott érme (játék a sorssal, illetve júdáspénz) és az elpusztult aranyhal (elvesztett ártatlanság) sem vezetnek sehová. Hát igen, ez egy ilyen lány volt. Na, bumm!

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 59-60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8524

Cikk értékelése:

szavazat: 942 átlag: 5.45