KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/február
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Langyforgató Beszélgetés Bereményi Gézával
• Szőke András: „Valami” Harcmezőre küldött könyvek
• Kardos István: Szerepzavar Harcmezőre küldött könyvek
• Jancsó Miklós: Levél-féle a drebbuchról Harcmezőre küldött könyvek
• Varga Balázs: Eltüsszentett forgatókönyvek Negatív filmtörténet
• Simó György: Közös nevező Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról
• Reményi József Tamás: A vonal egyik végén Beszélgetés Lengyel Lászlóval
• Kende János: Egy kurátor feljegyzéseiből

• Csejdy András: Csend és hó és halál Fargo
• Lajos Géza: Azok a csodálatos Coen-fiúk Portré
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Eurochart
• Bikácsy Gergely: Krampusz-isten a fagylaltozóban Isteni komédia

• Bikácsy Gergely: A bűn Ikaruszai Orson Welles
• Déri Zsolt: Fényösvény Beszélgetés Henri Alekannal
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Kései napfelkelte Várna
VIDEÓ
• Vitézy Zsófia: Táncoló kamera
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Magyar kosztüm Szökés
• Ardai Zoltán: Go West Honfoglalás
• Turcsányi Sándor: Vérszörf Szürkülettől pirkadatig
• Fáy Miklós: Tarantino-zenék
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Gyóntatószék
• Simó György: Szájból szájba
• Tamás Amaryllis: Őt is anya szülte
• Simó György: Zűr az űrben
• Hungler Tímea: Elvált nők klubja
• Nagy Eszter: Hajszál híján szeretem
• Speier Dávid: Mindhalálig
POSTA
• Szomjas György: Tisztelt Szerkesztőség!
• Bakács Tibor Settenkedő: Tisztelt Szomjas György!

• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Blue Box

A hely szelleme

Bakács Tibor Settenkedő

A macska a többszörös gyilkos. Bűntársa egy lehetetlen kinézetű kutya. A rendőrség rossz nyomon halad, a mozicentrum tulajdonosát gyanítják. Pedig Ő a legendacsíra.

Négylábú barátaink kapcsán én egy művészfilmről szeretnék szólni. Forgatókönyvíró-rendezője Káldor Elemér, aki az első percekben krimit ígér. S valóban, sok minden kriminális e filmben.

Megtehetném, hogy megértve a film mélyrétegeit s kortünetet tipizáló szimbólumait – belemagyarázok egy üzenetnek is beillő jelentést –, de nem teszem. A film posztmodernben pácolt, az alternatív kultúra boszorkánykonyhájából (Blue Box) elcsent fűszerektől (Vágtázó Halottkémek, Csokonay Műhely... ) ízes.

Ennek a rétegspecifikus kultúrának filmbeli dokumentálása, úgy látszik, az új magyar közhelyek egyik legerősebbike lesz. A Nagy Generáció után a rendszerváltásos Nemzedék előtt hidat az alternatív zenei kultúra egyhangúsága képez. Ebbe beleszeret boldog-boldogtalan, a Fényes Szelek Csillagos Katonája (Kozák András) éppúgy, mint annak szülőatyja (Vető János). Döbbenetes önértékelési válságról tanúskodik ez. Az illúziómentes, rezignált kiábrándultság lesz az új nosztalgia szövedéke. Könnyek egy marihuánát kóstolgató öregedő nemzedék szemében.

Kozák Andrásnak minden színészi tehetségére szüksége van, hogy ebből a szövetből hihető imagót gyártson magának. Letagadhatatlan filmbéli képességeinek köszönheti, hogy ez némiképp sikerül is. Ám a környezete bántóan rossz, talán azért is, mert a számukra természetes közegben nem tudnak színészkedni. Hiába viselik magukon a korszakot emblematikusan jelző divatos stigmákat (Kozma György, Tódor, Cseh Tamás, Vető János), szerepet kell játszaniuk.

A kulturális szerep pedig nem azonos a színészi szereppel. Káldor hihette Bódy Gábor és Xantus János nyomán, hogy elég a szuverén egyéniség képben való elhelyezése. Csak hát azóta eltelt majdnem húsz év. Így filmépítő gondolat hiányában összeomlik a mű egész építménye.

Szétesett, tempótlan szuperplánokat látunk egymásra szórva. Ezek emocionálisan telített közelik, amelyek nem kifejeznek valamit, hanem magává az üres kifejezéssé válnak. S ez így a semmi optikai redundánsa.

Kozák András expresszív arca harminc perc után óhatatlanul unalmassá lesz, mint a Blue Boxban egymás után fellépő zenekarok. Montázs helyett leporelló.

Csúnya, piszkos vágású, rendezetlen film. Most, a magyar film piacán ez a divat, tehát nem kell olyannyira megdöbbennünk. De ez a film a filmről, mint szórakozási formáról, létállapotról és helyről (Blue Box) is szól. A genius loci átható ereje azonban még nem teremt forgatókönyvet s dramaturgiát. Az abszurd befejezés (föltámadnak az áldozatok) csupán csak menekülés a befejezetlenség elől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/04 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1234