KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/február
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Langyforgató Beszélgetés Bereményi Gézával
• Szőke András: „Valami” Harcmezőre küldött könyvek
• Kardos István: Szerepzavar Harcmezőre küldött könyvek
• Jancsó Miklós: Levél-féle a drebbuchról Harcmezőre küldött könyvek
• Varga Balázs: Eltüsszentett forgatókönyvek Negatív filmtörténet
• Simó György: Közös nevező Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról
• Reményi József Tamás: A vonal egyik végén Beszélgetés Lengyel Lászlóval
• Kende János: Egy kurátor feljegyzéseiből

• Csejdy András: Csend és hó és halál Fargo
• Lajos Géza: Azok a csodálatos Coen-fiúk Portré
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Eurochart
• Bikácsy Gergely: Krampusz-isten a fagylaltozóban Isteni komédia

• Bikácsy Gergely: A bűn Ikaruszai Orson Welles
• Déri Zsolt: Fényösvény Beszélgetés Henri Alekannal
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Kései napfelkelte Várna
VIDEÓ
• Vitézy Zsófia: Táncoló kamera
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Magyar kosztüm Szökés
• Ardai Zoltán: Go West Honfoglalás
• Turcsányi Sándor: Vérszörf Szürkülettől pirkadatig
• Fáy Miklós: Tarantino-zenék
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Gyóntatószék
• Simó György: Szájból szájba
• Tamás Amaryllis: Őt is anya szülte
• Simó György: Zűr az űrben
• Hungler Tímea: Elvált nők klubja
• Nagy Eszter: Hajszál híján szeretem
• Speier Dávid: Mindhalálig
POSTA
• Szomjas György: Tisztelt Szerkesztőség!
• Bakács Tibor Settenkedő: Tisztelt Szomjas György!

• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

The King

Vajda Judit

The King – amerikai, 2005. Rendezte: James Marsh. Írta: James Marsh és Milo Addica. Kép: Eigil Bryld. Zene: Max Avery Lichtenstein. Szereplők: Gael García Bernal (Elvis Valderez), William Hurt (Sandow), Pell James (Malerie). Laura Harring (Twyla), Paul Danow (Paul). Gyártó: Content Film/Film Four. Forgalmazó: Odeon. 112 perc. Feliratos.

 

Az angol származású rendező, James Marsh filmjében az egyik legnagyobb amerikai tömegkulturális ikon, Elvis alakjával játszik el. Többek közt. Mert a tinédzserlányokat ringó csípőmozgásával szexre csábító idol szokatlan reinkarnációja mellett A királyban ugyanolyan erősek a bibliai utalások is, nyomokban pedig kegyetlen királydrámát is felfedezhetünk a vérrel és vérfertőzéssel tarkított cselekményben.

A szüzsé látszólagos egyszerűségét, a film képi letisztultságát összetett szimbólumrendszer ellenpontozza. Marsh filmjében minden név beszél, és bármi lehet szimbólum; a lassan csordogáló cselekmény puritánsága ellenére sokféle értelmezési lehetőséget kínál – a legizgalmasabbakat a két központi figurán keresztül. David Sandow tiszteletes és titkolt fia, Elvis (egy Valderez családnevű félmexikói, aki belerondít az amerikai álomba) egymás komplementerei, ők ütköznek össze (és meg). Alakjukon keresztül egyrészt az újszövetségi tékozló fiú története nyer új értelmet, másrészt az ószövetségi Dávid király – akinek egyik bűne a paráznaság volt, és akinek fiai egymást végezték ki, amiért egyikük megrontotta saját húgát – kap modernizált és kicsit kifordított köntöst. Az apa, egy baptista templom zsarnok lelkipásztora, ugyanolyan keménykezű vallási vezető akar lenni, mint névrokona, a Jeruzsálemet elfoglaló Dávid király. Élete során kétszer találkozik Dávid leszármazottjával: kicsapongásainak hátat fordítva először Krisztust találja meg, majd saját fia mossa át ugyanúgy az agyát, ahogy korábban az elvakult hit. A fiú karaktere apjáénál kicsit bonyolultabb: nekünk kell eldönteni, vajon egy nagy manipulátorról van szó, aki jól átgondolt bosszúját jött végrehajtani a Corpus Christi (!) nevű texasi kisvárosba, vagy egyszerű ösztönlény, tabula rasa, akinek romlottsága éppen romlatlanságából ered, és akinek adott esetben a vérontás ugyanolyan természetes és magától értetődő, mint az incesztus. Az őket megformáló két színész játéka is tökéletesen kiegészíti egymást. Gael García Bernal szinte kifejezéstelen arccal vagy csak egészen apró rezdülésekkel játszik, maga a megtestesült Kulesov-effektus, és ezzel remekül ellenpontozza William Hurt kicsit teátrális előadásmódját.

A film gazdag metaforikus világához a rendezőn kívül valószínűleg a társ-forgatókönyvíró, Milo Addica is hozzájárult, aki korábbi munkáihoz (Szörnyek keringője, Születés) hasonlóan bizarr művet alkotott, ami nemcsak a film ideje alatt ad gondolkozni- és vitatkoznivalót; kezdve ott, hogy a két főalak közül vajon melyikre is vonatkozik a címben szereplő meghatározás, és akkor a film freudi vonatkozásait még csak nem is említettük.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8705