KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/február
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Langyforgató Beszélgetés Bereményi Gézával
• Szőke András: „Valami” Harcmezőre küldött könyvek
• Kardos István: Szerepzavar Harcmezőre küldött könyvek
• Jancsó Miklós: Levél-féle a drebbuchról Harcmezőre küldött könyvek
• Varga Balázs: Eltüsszentett forgatókönyvek Negatív filmtörténet
• Simó György: Közös nevező Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról
• Reményi József Tamás: A vonal egyik végén Beszélgetés Lengyel Lászlóval
• Kende János: Egy kurátor feljegyzéseiből

• Csejdy András: Csend és hó és halál Fargo
• Lajos Géza: Azok a csodálatos Coen-fiúk Portré
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Eurochart
• Bikácsy Gergely: Krampusz-isten a fagylaltozóban Isteni komédia

• Bikácsy Gergely: A bűn Ikaruszai Orson Welles
• Déri Zsolt: Fényösvény Beszélgetés Henri Alekannal
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Kései napfelkelte Várna
VIDEÓ
• Vitézy Zsófia: Táncoló kamera
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Magyar kosztüm Szökés
• Ardai Zoltán: Go West Honfoglalás
• Turcsányi Sándor: Vérszörf Szürkülettől pirkadatig
• Fáy Miklós: Tarantino-zenék
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Gyóntatószék
• Simó György: Szájból szájba
• Tamás Amaryllis: Őt is anya szülte
• Simó György: Zűr az űrben
• Hungler Tímea: Elvált nők klubja
• Nagy Eszter: Hajszál híján szeretem
• Speier Dávid: Mindhalálig
POSTA
• Szomjas György: Tisztelt Szerkesztőség!
• Bakács Tibor Settenkedő: Tisztelt Szomjas György!

• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Airborne

Barotányi Zoltán

A nagy történetek mindig valahol a távolban kezdődnek és a „szobákban” érnek véget, ott bevackolnak valamely sarokba és egy rég elfelejtett játékmaci ölében álomra hajtják fejüket. Így van ez filmünk sztorijával is, amely valahol az Úr keze ügyében lévő – tehát tőlünk tökéletesen távoli – Kaliforniában startol, később a történet áthelyeződik Cincinattiba, ami már majdnem olyan, mint Miskolc (egy fenét olyan, de legalább jól hangzik), s végül a szívünkbe fúródik, akár egy csöppnyi morális tanulságba, heroizmusba és kuráréba mártott mérges nyilacska. Szubtrópusi tájon indul a nevelési regény: Mitchell, a körmönfont tinédzser egyre csak a hullámokon siklik, agyában a hullámok (és egyebek) távollétében is ott dübörög a Szörfing Börd csőrének mániákus üteme: „Upapa umámá, upapa ummámámá” – s így tovább. Ekkor váratlanul a messzi északra űzik a zord szülők, ahol a helybéli surmók finoman szólva idegenkedve fogadják a távolba szakadt véglényt. A helyi baró csávók – kiknek nemes ízlését közmondásszerűen illetlenség felülbírálni – jobban szeretnek jéghokizni, s ez máris elég a drámai konfliktushoz. Ezután rohamszerűen közeledik a végkimenetel: Mitchell unott, mint egy hetvenéves angol lord, vadul stíröli a helyi felhozatalt, hülyeségeket beszél, így hamarosan elterjed, hogy egyrészt ő módfelett „cool” (lédiz), másrészt egy nagyképű nyálas jöttment, akit mihamar szurokba és tollba kell forgatni (dzsentlemen). Mitchell egyre inkább úgy fest, mint a megtestesült Bob herceg: veretes görkoriján siklik át a városon, előtte számos utca, mindegyiken van sarok, ám a legszebb rózsaszál akkor is, örökké, szilánkosan tört szívvel… Jön még a helyi diszlexikális intelligencia, szerepe szerint konfrontál, fitymál, denunciál és provokál. Mitchell előbb megszégyenül a próba során (nincs benne elég hübrisz), később elfogadja a kihívást, győzelemre viszi a csapatot, ő mutatja be a legtöbb C-elemet, övé a kertészlelkű rózsaszál dolgos keze: örül a néző és Huszka Jenő – utóbbi halotti poraiban. A film maga egyébként diszkréten visszafogott körítése az aleatorikus ritmusban felbukkanó szörfbetéteknek és a finálé orgiasztikus görkorcsolyaversenyének, amely már majdnem olyan jó, mint az MTV Sports. Autszájderek, félénkek, és kisebb átlagsebességűek számára tanulságként marad a kérdés – ha már fontosabb és szórakoztatóbb dolgoktól megfosztatik az ember, akkor legalább döntsük el, melyik a jobb: szörfözni avagy hokizni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=938