KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A hét szamuráj – Vágatlan változat

Benke Attila

Shichinin no samurai – japán, 1954. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Mifune Toshiro, Shimura Takashi, Tsushima Keiko. Forgalmazó: Mirax, 203 perc.

Különleges képességű hős érkezik a közösségbe, hogy legyőzze a társadalom ellenszenvét, önmagát, és nem utolsó sorban a külső támadókat. E sémára épül a western, a kínai és hongkongi wuxia vagy a japán szamurájfilm (chambara). A chambara a japánok westernje: olyan jellegzetes műfaj, hogy az alkotók többsége Masahiro Makinótól (Roningai 1, 1928) Masaki Kobayashin (Harakiri, 1962) és Kihachi Okamotón (A végzet kardja, 1966) át Takeshi Kitanóig (Szamuráj, 2003) és Takashi Miikéig (Sukiyaki Western Django, 2007) élete során legalább egy kardvívó filmet készített. E nagyok közül is kimagaslik Akira Kurosawa, aki kortárs közegben játszódó klasszikus művészfilmek (Élni, 1952, Rőtszakállú, 1965) mellett számos chambarát (Véres trón, 1957, Ran Káosz, 1985) rendezett. Kurosawa Hideo Goshához (Három kóbor szamuráj, 1964) hasonlóan kifejezetten roninokra (bukott, gazdátlan szamurájokra) specializálódott. Főszereplői a japán hagyományoktól eltérően nem megalázkodó, sorsukba beletörődő, hanem a Vadnyugat fiaihoz hasonlóan csavargó, öntörvényű egyének (A vihar kapujában, 1950; A testőr, 1961; Sanjuro, 1962). Kurosawa perspektívája különösen fontos volt a második világháború utáni modernizálódó Japánban, ahol hagyománykritikus fiatal és baloldali mozgalmak lázadtak fel a mindenkori elnyomó hatalom ellen. A hét szamuráj kosztümös környezetben ugyan, de ezt a problémát mutatja be.

A hét mesterlövész (1960) vagy A 13. harcos (1999) eredetijét eddig a magyar néző csak csonka formában (154 perces változatban) láthatta, a teljes verzió viszont 203 perces. A majd három és fél órás film sokkal lassabban hömpölyög, ám így több idő jut az atmoszférateremtésre és a finom vonásokkal megalkotott karakterrajzra. A film mégsem lesz elnyújtott, minden egyes jelenete mérnöki pontossággal kidolgozott: a párbeszédek frappánsak, a harci jelenetek mesterien koreografáltak. Igaz, a chambarákhoz mérve kevés a kardvívás, ám éppen ezért hat sokkal nagyobb erővel a pompás végkifejletre tartogatott végső leszámolás az esőben és sártengerben.

A főszerep ugyanis nem az éles pengéké, hanem az egymásnak feszülő jellemeké. Kurosawát a roninok mint független egyének és a parasztok mint rendezetlen, ijedt emberek masszájának kapcsolata érdekelte. A banditák csak az első képkockákon és az utolsó fél órában tűnnek fel, az igazi ellenfél itt maga a feudális hagyomány. A hét szamuráj fő kérdése, lehet-e változtatni a csapások passzív megélését elfogadó japán mentalitáson? A gazdátlan szamurájok mintegy a modernizációt képviselik öntörvényűségükkel és szabad szellemükkel. Mint azt egyik jelenetben a roninok vezére megjegyzi, az amorf és kétségbeesett csoportot kell közösséggé formálniuk. Az átlagemberek ideiglenesen képesek harcosokká válni, ám a keserű zárlat felrázza a nézőt a végső csata utáni extázisból. Csak a külső fenyegetés szűnt meg, de a belső viszályok megmaradtak, és az ismét masszába tömörülten ünneplő emberek nem képesek továbbra sem egyéniségként viselkedni. A parasztok győzelme így nem lesz hosszú távú: folytatják a roninok megérkezése előtti vegetatív életüket. A szamurájok vezetőjének igaza van: ők maguk vereséget szenvedtek, áldozatuk végső soron haszontalan volt.

Vagy mégsem? A történelemben a hősök neve marad fenn. Az immár vágatlan verzióban beszerezhető A hét szamuráj egy vérzivataros korszak névtelen bajnokait idézi meg a fröccsöntött CGI-szuperhőskön nevelkedett generáció számára, hogy láthassák, kik is az igazi, halhatatlan héroszok.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11518