KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vadászkunyhó

Szántó Péter

 

Soha jobb indítást: a többnyire tündérien mikrorealista cseh filmművészetnél a néző máris kellemesen borzong, ha egy mozi azzal kezdődik, hogy a háború utolsó negyedórájában hősi halált hal egy polgár, miközben körülötte mindenki – a szomszédai, barátai, sőt még családja is – már a békével törődik, a holnapra gondol. Csak még el kell temetni a hőst, megadni neki a tisztességet, miközben oly értelmetlen: miért is volt neki fontos, hogy azt a nyavalyás kis hidat ne robbantsák föl május 9-én a németek?

Aztán – stílszerűen – mintha elvágták volna.

Egy néha össze-vissza bogozott, néha meg éppenséggel iparosmódra csomózott szőnyegen ez az első elvarratlan szál. Az epizód groteszk élettelisége csak fölvillan, hogy máris haladjunk tovább a nehezen követhető, nem is nagyon érdekes történetben. Karel Kachyňa nem először mutatja egy gyerek szemével a háborút, s az azt követő napok krónikáját. Ezúttal is erről van szó: a Felső-Morvaországba vándorló anya és két csemetéje mindenféle dolgokon mennek át, melyeket nem is nagyon érdemes elmesélni, hiszen akit az ilyesmi érdekel, azt úgyis érdekelni fogja, aki viszont gyakran jár moziba, már sokszor látta mindezt, más filmekben is.

Ami még érdekessé tehetné a történetet: a helyszín lélektana. A kezdés képsorai mellett ez a különben kiváló rendező másik remek ötlete a filmre. „Népi német” vidéken vagyunk, Európa egykori leigázói most űzött vadak a saját szülőfalujukban, a nők kényszermunkán, a férfiak az erdőben, puskával, miközben az új, köztársasági hatalom már fenekedik ellenük. E helyzetből is csak egy kétszárnyú melodráma kerekedik ki azonban: a baloldalisága miatt a náci érában meghurcolt, s most is bizalmatlanul kezelt volksdeutsch papa, és az ő, kerékvágásból kitörni nem tudó SS fia végül is összefüggő élete, meg halála.

És itt a kunyhó, mely a szent csodaforrással együtt valamiféle szimbólumot volna hivatva képezni. Megfejteni nem életbe vágó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5937